Életmód

Kutyáiknak köszönheti szerelmét a vak pár

A kutyák már akkor tudtak valamit, amikor a gazdáik még nem...

A vak Claire segítő kutyája, Venice, 2012-ben, egy kutyakiképzésen barátkozott össze a szintén vak Mark kutyájával, Rodd-dal. A két eb hamarosan elválaszthatatlan lett, ennek következtében pedig a gazdáik is egyre közelebb kerültek egymáshoz, majd egyszer csak azon vették észre magukat, hogy egymásba szerettek.

Alig egy évvel a megismerkedésük után Mark megkérte Claire kezét. A pár a napokban fogadott örök hűséget egymásnak. “Csakúgy, mint a vakvezető kutyáink, mi is egymás legjobb barátai és lelki társai vagyunk” – mondta Claire a Daily Mail riportjában. “A kutyáink, Rodd és Venice, már a kiképzés alatt tudtak valamit, amit mi még nem” – tette hozzá Mark.

A pár egyébként korábban alig két és fél kilométerre élt egymástól, de sosem találkoztak, egészen addig, míg el nem kezdték kutyáikkal a bentlakásos tanfolyamot. “Soha nem hittem a sorsban, de úgy tűnik, ennek így kellett történnie” – fogalmazott a férj.

Sok boldogságot nekik!

Kutyáinak köszönheti szerelmét a vak pár

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése