Életmód

Leszbikusoknak nyílt temető Berlinben

Európa első, meleg nőknek szánt temetője nyitotta meg a kapuit a hét végén Berlin egyik sírkertjében.

Az újonnan kialakított temetkezési terület a kelet-berlini Prenzlauer Berg negyedben lévő, 200 éves Georgen-Parochial temető részét képezi.

“Az ötlet 4 évvel ezelőtt merült fel a Safia nevű leszbikus szervezet tagjaiban, miután feltették maguknak a kérdést, hol szeretnének nyugodni” – mondta Astrid Osterland, az elsősorban idősebb leszbikusokat tömörítő szervezet tagja. Mint hozzátette, együtt akarnak maradni, közel azokhoz, akikkel együtt éltek, harcoltak és akiket szerettek. Osterland már le is foglalt magának egy sírhelyet a 400 négyzetméteres temetőben, ahol 80 sírnak jut hely, és urnás temetésre is van lehetőség.

Forrás: dailymail.co.uk
Forrás: dailymail.co.uk

“Számos temetőt számításba vettünk, de végül e mellett döntöttünk, mert ismertük, és tudtuk, hogy gyönyörű” – hangsúlyozta Osterland, aki szerint a sírkert “ötlete furának tűnhet”, de semmiképpen sem “a férfiak elleni harc” megnyilvánulása. “Nem lesznek határvonalak, hogy körülzárják a területet, bárkit örömmel látunk, aki szeretne belépni, hogy lerója tiszteletét a halottak előtt” – jegyezte meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top