nlc.hu
Életmód
A tejmentes élet előnyei

A tejmentes élet előnyei

A tej a mindennapjaink része. Jelen van az italainkban, az ételekben, amiket főzünk... Te le tudnál róla mondani? Ritának sikerült.

A mai napon ünneplem a két hónapos tejmentességemet. Már két hónap telt el azóta, hogy egyik napról a másikra – amit soha nem gondoltam, hogy menni fog – teljesen kiiktattam ezt a tápláló italt, amely tejcukor-intoleranciám ellenére az életemet közel harminc évig kísérte először kakaó, majd karamellás tej, majd pedig az utóbbi tíz évben tejeskávé formájában.

Alapvetően nem vagyok a radikális változtatások híve, azonban bekövetkezett az a pillanat, ami szerintem már nagyon várható volt: teljesen, és úgy tűnik, végérvényesen besokallt a szervezetem. Rengeteg dolgot olvashatunk a tejről. Nagyjából két évtizede indult el a nagy tejkampány az USA-ban és begyűrűzött kontinensünkre is. Bár úgy vélem, a magyar gyerekek még mindig közel nem fogyasztanak annyi tejet, mint az amerikai társaik, mégis a tejtermékek és tejes italok, tejes piskóták, sőt a csokik is a tej jótékonyságának égisze alatt kerülnek eladásra a kicsik körében.  (A tengerentúlon komolyan, még az uzsonnához is tejet isznak a gyerekek, amit én azért egy kicsikét túlzásnak érzek a D-vitamin- és kalciumszükséglet életkorból adódó magaslatainak ellenére is.)

A tejmentes élet előnyei
 

Az elmúlt 3-4 évben azonban új hullám indult útnak, amely nemhogy nem javasolja, hanem egyenesen kizárja a tejtermékek fogyasztását. A mottó pedig a következő: a tehén a tejet a borjának “termeli”, nem az embernek – kicsit kisarkítva. Tulajdonképpen ez jogos is lehet, bár mondhatjuk erre azt is, hogy a tyúk meg a tojását azért tojja, hogy szaporodjon, nem pedig azért, hogy mi rántottát csináljunk belőle. A tej tápanyagtartalma vitathatatlan, mint ahogy az is, hogy annyira része a mindennapi életünknek, receptjeinknek, kultúránknak, hogy borzasztó nehéz teljes egészében kiiktatni, illetve helyettesíteni. Mindemellett – magamból kiindulva – még szeretjük is magát a tejet és a belőle készült finomságokat, ami még egy nehezítő tényező a tejmentes élet felé vezető úton. És PLUSZ ehhez jön még az a tény is, hogy a helyettesítő termékek (pl. mandulatej, zabtej, kókusztej – a szóját szándékosan nem említem, mert én minden esetben, ha tehetem, kerülöm ezt az élelmiszert) bitang drágák, mondhatni kétszeres, de gyakran háromszoros áron kaphatók csak az üzletekben.

Az előbb említett tejmentes életmódot támasztja alá a tény, hogy napjainkban rengetegen küzdenek tejérzékenységgel és tejallergiával. A különbség a két eset között az, hogy tejérzékenyek nem képesek a tejben lévő cukrot (laktózt) megemészteni, azonban általában a feldolgozott tejtermékeket panasz nélkül fogyaszthatják. (Ezzel mondjuk vitatkoznék, mert számomra a legkedvezőtlenebb hatású tejtermék pl. a tejföl és a kefir.) A tejérzékenység lehet szerzett tulajdonság is, amely kemény laktózdiétával néhány éve alatt “kikoplalható”, viszont a későbbiek során is óvatosan érdemes bánni az elfogyasztott mennyiségekkel….

A teljes cikket a Testszobrász blogon találod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top