Életmód

Gyermekszépségverseny – a szülők önmegvalósító projektje

A kislányok, akik nem tudják, hogy áldozatok. Mellettük a szülők, akik kergetik saját álmaikat, és nem tudják, mekkora bűnt követnek el. Sokkoló fotók szomorú szemű és kötelezően vicsorgó "mosolyú" kislányokról.

Az itt közölt fotósorozatban 4-7 éves kislányok láthatók. A babázás helyett édes jó anyjuk szépségversenyekre cipeli őket, ahol úgy kell viselkedniük, mint a felnőttek, versenyhelyzet okozta stresszben kínlódnak, nem játszhatnak, az arcukat kikészíti a tonnányi smink, ami elfedi amúgy természetes szépségüket és bájukat. Azt már meg sem említem, hogy van, akinek ennyi idősen már plasztikai sebész kése alá kellett feküdnie, mert nem volt eléggé duzzadt az ajka, vagy kellőképp fitos az orrocskája. Nem tudom, mi a nagyobb bűn: szülőként ilyennek kitenni a kisgyereket, vagy az orvosnak megtennie mindezt – nyilván nagyon jó pénzért és fű alatt.

Gyermekszépségverseny - a szülők önmegvalósító projektje
 
Gyermekszépségverseny - a szülők önmegvalósító projektje
 
Még több sokkoló kép a Deluxe blogon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top