nlc.hu
Életmód
76 év házasság után pár óra különbséggel haltak meg

76 év házasság után pár óra különbséggel haltak meg

Filmbe illő történet az övék.

Marjorie és Clifford Hartland 1938-ban ismerkedtek meg egymással és nem sokkal később össze is házasodtak. A férj a második világháborúban Szingapúrban harcolt, majd hadifogságba esett. 1942-ben Marjorie-t levélben arról értesítették, hogy a férje eltűnt, minden bizonnyal elesett. Az asszony azonban ezt nem volt hajlandó elhinni, és munkába menet minden nap elmondott egy imát a férje visszatérésének reményében. Cliffordot ez idő alatt embertelen körülmények között dolgoztatták a Thaiföld–Burma-vasútvonal építésén. Mérgezett lövedéket kapott a lábába és egy alkalommal még a saját sírját is megásatták vele. Végül azonban csodával határos módon életben maradt és visszatért a feleségéhez.

76 közös év után, pár óra különbséggel hunyt el az idős pár

Többé sosem váltak el egymástól hosszabb időre. Csodálták a másikat, sohasem veszekedtek, viszont nagyon szerettek énekelni és táncolni.

Clifford 101 évesen, július 29-én hunyt el. Lányuk, Christine elmondása szerint az ezt követő órákban Marjorie csak azt hajtogatta: “Nem tudok nélküle élni.” A lány azzal vigasztalta édesanyját, hogy gondoljon az együtt töltött boldog időkre. Az idős asszony végül lefeküdt aludni, és többé nem ébredt fel. 14 órával férje halála után ő is távozott az élők sorából.

76 közös év után, pár óra különbséggel hunyt el az idős pár

“Tökéletes szerelmi történet volt az övék. Lesújtott, hogy elmentek, ugyanakkor boldog is vagyok miattuk, mert sosem tudtak igazán egymás nélkül élni” – fogalmazott Christine.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top