Életmód

Meghalt a világ egyik legismertebb jógamestere

A 95 éves mester még 2 hónappal ezelőtt is gyakorolta a jógát.

Kilencvenöt éves korában meghalt a világ egyik legismertebb jógamestere, B. K. Sz. Ijengár, aki nagy szerepet játszott a jóga népszerűsítésében világszerte és 75 éven át tartó munkássága során 14 könyvet is írt róla.

A jógamestert veseelégtelenséggel szállították kórházba a múlt héten a nyugat-indiai Púna városában, ahol élt. Még két hónappal ezelőtt is gyakorolta a jógát.

Ijengár 15 éves volt, amikor megismerkedett a jógával, hogy ellenálló képességét növelje. 18 évesen költözött Púnába, hogy ott gyakorolja a jógát és átadja tudását másoknak is. Az 50-es években általa jutott el a jóga a nyugati világ szélesebb közönségéhez. A róla elnevezett “Iyengar-jóga” a világ egyik legszélesebb körben elterjedt jógaiskolája. Módszere több mint 10 éve Magyarországon is jelen van. A jógamesternek olyan neves tanítványai voltak, mint például Yehudi Menuhin hegedűművész.

Meghalt a világ egyik legismertebb jógamestere

2004-ben a Time amerikai hetilap a világ száz legbefolyásosabb embere közé választotta.

Narenda Módi indiai miniszterelnök csodálatos gurunak, tanítómesternek és rendíthetetlen harcosnak nevezte Ijengárt, aki elvitte a jógát számtalan ember életébe szerte a világon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top