Co-washing, vagyis kondicionáló mosás a neve az új trendnek, melynek lényege, hogy sampon nélkül, kizárólag hajkondicionálóval kell megmosni a hajat. Az irányzat elsősorban azoknak válhat be, akiknek durva tapintású, száraz, hullámos a hajuk, és szinte sosem látszik zsírosnak.
A kondicionálós mosáshoz szilikonmentes hajbalzsamot kell használni, illetve egyes szakemberek a proteinalapú kondicionálókat sem ajánlják hozzá, mert az töredezést okozhat.
A balzsamot először a fejbőrre, majd ha azt átdörzsöltük, a haj többi részére is fel kell vinni, ezután néhány percre rajta hagyni úgy, hogy zuhanysapkával le is fedjük a fejünket. Végül ugyanúgy kimossuk belőle, mint a sampont.
Az eljárás egyre népszerűbb a szépségbloggerek körében is, akiknek a többsége kimondottan pozitívan nyilatkozik róla.
Te kipróbálnád?
Íme a legjobb olajos hajápolók, melyeket megtalálsz a a dm polcain, illetve a dm Online shop-ban:
A Langhaarmädchen Intense Repair hajregeneráló olaj kókusz- és buritiolajjal intenzíven ápolja, mégsem nehezíti el a hajat. Ezenkívül 230°C-ig óvja a hajat a meleg hajformázók káros hatásától, miközben bársonyos puhaságot és selymes fényt kölcsönöz neki. Könnyebb kifésülhetőséget biztosít, csökkenti a haj feltöltődését és a szálló hajat.

A Balea Professional Traum Locken hajápoló olaj vegán és szilikonmentes formulája tökéletesen definiált, természetesen csillogó és bársonyos loknikat biztosít. Öt értékes növényi olajjal (babasszu-, argán-, kókusz-, jojoba- és napraforgóolajjal) intenzíven ápolja és táplálja a hajat. Megköti a hajban a nedvességet, táplálja a száraz, töredezett hajrostokat és csökkenti a haj szöszösödését. Az eredmény: élettel teli, ragyogó és rugalmas tincsek.
A Balea Professional Plex Care hajolaj intenzív helyreállító technológiája belülről erősíti és ellenállóbbá teszi a sérült hajat. Segít regenerálni a hajszerkezet sérült részeit, ezáltal simább felszínt kölcsönöz neki. Hővédő formulája pedig 230°C-ig óvja a hajat a forró hajformázók káros hatásaitól.

Hajápoló olaj: Egészséges kinézetet és puha tapintást ad egészen a hajvégekig, miközben 230°C-ig óvja a hajformázó készülékek káros hatásától.
