Néhány hónappal ezelőtt minden egyes hajnalban gyereksírásra ébredtem. Ez a hang annyiban különbözik az ébresztőétől, hogy nem fogadja el a “csak még öt percet…” választ, nincs mese, azonnal menni kell, hogy a gyerekszoba ajtaján belépve a sírást hirtelenjében huncut kacagás váltsa fel. Egy ilyen napindító ugyan délutánra garantáltan lemerít, de ugyanannyi örömöt is ad.
Olvastam valahol, hogy az óra “szundi” funkcióját használni sokkal károsabb hosszú távon, mint erőt gyűjteni, és az első nyújtózkodás után komótosan feltápászkodni, ezért mostanában inkább erre törekszem, az első utam pedig a kávéfőzőhöz vezet – ha épp nem lepnek meg vele félálomban, azt hiszem nincs is annál kényelmesebb –, enélkül nincs is értelme nekilátni a napi teendőknek.
Van néhány jógagyakorlat a tarsolyomban – na nem kell bonyolult dolgokra gondolni –, amit a merevebb nyaki- és vállizmaim lazítása érdekében elvégzek, talán egy percet sem igényel, mégis hihetetlenül hasznos.
A telefonom értesítéseinek átböngészését úgyszintén próbálom egyre hátrébb sorolni a képzeletbeli listámon, helyette inkább a rendszerezésre összpontosítok.
Az a pár perc, amíg kedvenc forróitalom elkészül, épp elég arra, hogy az esti káoszból egy szépen rendezett környezetet varázsoljak….
Hogyan tovább? A teljes cikket a Wonder Woman blogon találod!
