Tizenkilenc éve házasságban élek, két nagyfiunk van a férjemmel. Békésen, csendben élünk, de az elmúlt hónapokban űr keletkezett a szívemben. Elkezdett hiányozni valami, valami, ami életet és erőt ad. Elkezdtem vágyódni. Érintésekre, heves érzelmekre, gyermeki bolondságra, szerelemre, lángolásra.
A férjembe soha nem voltam szerelmes, de sok évvel ezelőtt azért választottam őt, mert biztonságot adott, és nagyon jó volt hozzám. Ő volt a második férfi az életemben. Egy szavam nem lehet rá, igazán jó ember ő, tisztelem és szeretem, de mégis ott feszít belül ez a nagy vágyódás…
Folytatás a KettősLátás blogon!
