Életmód

Meg tudnám magamat védeni, de néha okosabb elfutni – interjú Karakas Hédi judobajnokkal

A XV. Budapesti Nagy Sportágválasztó egyik díszvendége volt Karakas Hedvig cselgáncsozó. A szolnoki születésű lány fiatal kora ellenére számos érem és elismerés tulajdonosa.

A laikusok számára férfiasnak tűnhetnek a küzdősportok. Te miért javasolnád mégis a lányoknak?

Igaz, hogy a judóban vannak esések, de ez inkább csak úgy tűnik, mintha fájna, igazából nem fáj, hiszen már az első edzéseken megtanuljuk azt, hogy hogyan kell helyesen esni úgy, hogy ne fájjon. Nekem a box, vagy a karate sokkal félelmetesebbnek tűnik például, hiszen én úgy érzem, hogy nem tudnék valakit megütni, itt a judóban viszont dobások vannak, meg karfeszítés-fojtás a földharcban, ami, ha fáj valakinek, akkor egyszerűen feladja a mérkőzést, tehát itt semmi olyan különleges fájdalomról nincs szó, ami bármilyen problémát okozhatna egy lánynak. Megtanít viszont figyelemre, fegyelemre, küzdeni tudásra és szerintem egy lánynak nagyon nagy érték a mai világban, ha ki tud állni saját magáért, és fel tudja építeni úgy az életét, hogy önálló tudjon lenni, és ne kelljen függenie senkitől.

Meg tudnám magamat védeni, de néha okosabb elfutni - interjú Karakas Hédi judobajnokkal

Volt már olyan, hogy meg kellett védened magad egy privát szituációban?

Hála istennek még nem támadtak meg sosem, de mivel a fizikumom sokkal erősebb, mint az átlag, szerintem meg tudnám védeni magam. Bár szerintem már csak a vállam miatt sem biztos,hogy odajönnének hozzám… Másrészt pedig azért felmérném a helyzetet: ha többen vannak a támadók, akkor inkább elfutnék, hogy ne legyen semmi bajom, futóedzéseink is vannak, úgyhogy ez nem okozna gondot remélhetőleg.

Mi az, amit a sportnak köszönhetsz?

Én a sportnak köszönhetek mindent, szinte élni sem tudnék judo nélkül! Megtanultam azt, hogy ha mástól várom a segítséget, és nem oldom meg saját magam a problémáimat, akkor veszíteni fogok. Nincs igazán hitvallásom, de Az ember tragédiájából nagyon megfogott a “Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!” üzenete.

A teljes interjút a Sportágválasztó Blogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top