A zsebkendő attól kezdve kíséri életünket, hogy az édesanya először letörli vele a kisbabája állát evés után. Zsebkendővel kötik be az óvatlan kisfiú elvágott ujját, felitatják vele a szomorú könnyeket a Titanic végén a moziban, éppúgy, mint a menyasszonyét vagy az örömapáét az esküvő emelkedett pillanataiban, vagy az özvegyét gyászában. Lengethető vonat után, zálogba adható hosszú elválás előtt, leejthető “véletlenül” és felvehető készakarva, mellre tűzhető kis vörös posztó az ellenkező nem ingerlésére, kifejezheti – vagy épp elleplezheti – életérzésünket, gazdagságunk mértékét. És így tovább, és így tovább. Hosszan sorolható, mi mindenre használta az ember a zsebkendőt azon túl, hogy alaposan megtörli benne az orrát.
Már a régi görögök is…
A történészek szerint ez a használati tárgy – mint oly sok minden más – az ókori Kínából származik, és először a fejre terítve viselték, hogy óvjon a forró napsugaraktól. Szobrokon is megörökítették a Csou-dinasztia idejében (Kr. e. 1000 táján), ahogy bizonyos előkelőségek egy kis négyszögletes és dekoratív ruhadarabot tartanak a kezükben és a fejükön.
Írásos emlékekben először Catullus, a római költő versében jelenik meg az időszámítás kezdete előtti első században, ahol a költő sudariumnak nevezi ezt a kelléket. A név a sudor (izzadság) szóból ered, és az arcot takarták vele a nap elől, a forróságban jelentkező verejtékcseppeket itatták le vele a homlokról és az arcról. Luxuskiegészítőnek számított, amit csak a gazdagok engedtek meg maguknak, hiszen a jó minőségű kendő drága és finom lenből készült. De nem csak egészségügyi célokat szolgált ez a darab ruha már akkor sem: a római játékokon, cirkuszi vetélkedőkön és látványosságokon a “show” kezdetét egy hölgy által ledobott kendő jelezte. A görögök a zsebkendőt parfümbe áztatták, és ezzel az illatosított kelmével törölték arcukat.
Könnycseppek felszárítása hódolói ajándékkal
A 15. században Európában széles körben kezdett terjedni a zsebkendő használata, ám érdekes módon nem a római vagy görög hagyományok miatt. A Kínából hazatérő utazók és kereskedők beszámolói és a magukkal hozott “mintadarabok” ragadhatták meg a gazdag nemesek fantáziáját, s lassacskán a mindennapi életvitelhez kezdett tartozni a zsebkendő. A leggyakrabban selyemből készült, sokszor gazdagon hímzett úri zsepik változatos formában jelentek meg: kör, háromszög vagy négyzet alakúak lehettek. A franciák pleuvoir-nak nevezték, ami már utal arra, hogy úgy használták, ahogy mi is: a pleur szó ugyanis annyit tesz: könnyezni, sírni, szemerkélni (eső); az angolok hand coverchief-nek hívták, ami pedig kéztakarót vagy valami hasonlót jelent. Az olaszoknál semmilyen különleges elnevezést nem kapott, de hogy fontos szerepet töltött be, azt jól bizonyítja, hogy a hozományban nagy hangsúlyt helyeztek ezekre a míves kendőkre mindkét család részéről.
A 16. században Erzsébet királynőről feljegyezték, hogy nagy rajongója volt a luxuskivitelű, arannyal, ezüsttel varrt kendőknek, ezért sokszor ilyen ajándékot kapott tisztelőitől. Ekkoriban alakult ki a szokás, hogy egy kendő adományozását és elfogadását a vonzalom, a tisztelet és hódolat jelének tekintették az egymással flörtölő, ismerkedő párok között, akiknek ilyen szimbólumokkal talán könnyebb és izgalmasabb volt beszélni egymásnak az érzéseikről, vágyaikról. A kendő szimbolikus jelentőségét mi sem fejezi ki jobban, mint hogy egy évszázaddal később Shakespeare drámájában is központi szerephez jut Othello és Desdemona viharos viszonyában.
A királyné óhaja parancs
A zsebkendő sorsának alakulását a későbbiekben is az uralkodó osztály ízlése és parancsai határozták meg. A legenda szerint Marie-Antoinette például a négyszög alakú kendőket részesítette előnyben, és úgy gondolta, hogy ez a forma sokkal esztétikusabb bármi másnál, ha zsebkendőről van szó. Mit szólhat ehhez egy lovagias, szerelmes férj? XVI. Lajos király igazán gálánsan reagált: rendeletbe adta ki, hogy a zsebkendők mind a négy oldalának egyenlő hosszúnak kell lenniük.
Divat volt csupán, és az lesz újra
A 20. század elejére, a gazdasági válság kirobbanásakor ez maradt az egyetlen divat- és luxuscikk, amit a nők megengedhettek maguknak. Ezt a kis darab kelmét váltogatva igyekeztek a ruházatukat színesíteni és a divathoz igazítani. A férfiaknál sem történt másként: a kabát felső zsebéből kikandikáló selyem zsebkendő itt is csak divatcélokat szolgált, és gyakran cserélődött.
A 30-as években jelent meg a díszes zsebkendők praktikus vetélytársa, a papír zsebkendő, amely viszont elsősorban már higiéniai célokat szolgált. Népszerűségét annak köszönhette akkor is és ma is, hogy eldobható. Vele párhuzamosan azonban még a hatvanas évekig a ruhazsebkendő is népszerű maradt. Utána sokáig egyeduralkodói pozícióra tett szert a papírverzió, és csak most, a 21. század elején kezd ismét visszatérni a divatba és a szokásba ez a kellemes, hasznos, de főleg látványos kiegészítő.
