Egyébként pedig érdemes elgondolkozni azon, vajon tényleg jobban óvjuk-e a környezetünket azzal, ha nem eldobható papírtermékekkel, hanem mosható és újra felhasználható textíliákkal oldjuk meg ezeket a problémáinkat.
Nem mindegy, mit dobsz ki
Általában az eldobható tárgyak és fogyasztási cikkek jelentős megterhelést jelentenek a környezetünkre – gondoljunk a műanyag üdítőitalos flakonokra, zacskókra, csomagolóanyagokra, amelyek gyakorlatilag emberi léptékű időn belül nem bomlanak le, újrahasznosításuk pedig – vagy akár csak a tárolásuk is – óriási energiákat emészt fel. Egy eldobható papír zsebkendő vagy -szalvéta azonban ebből a szempontból más elbírálás alá esik, hiszen viszonylag könnyedén lebomlik, természetes anyagai miatt pedig a bomlással nem jutnak veszélyes anyagok a környezetünkbe. De azért ne áltassuk magunkat: ez is csak szemét, attól a perctől kezdve, hogy használat után a papírkosárban landol, és mint ilyen, nem éppen hasznos. (Egy erdélyi ifjúsági találkozó nyitónapján az egyik főszervező ezt a problémát így fogalmazta meg a fesztiválozó fiataloknak, felhívandó a figyelmüket arra, hogy ne szemeteljenek: “az eldobott papír-, fém- és műanyag hulladéktól az anyaföld nem édesedik!)
Divatos a tartós
Sokunkat nagyon zavar a rengeteg, feleslegesen kidobott anyag, és az így keletkező szeméthegyek, és aggasztanak minket a környezetünkbe gátlástalanul és óriási mennyiségben kibocsátott szennyező anyagok, hiszen szeretnénk ezt a Földet egészségesen és élhetően átadni a gyermekeinknek. Ilyen megfontolásból választanak manapság sokan nem eldobható termékeket, így például ennek köszönhető, hogy a ruha zsebkendő újra divatba jött a férfiaknál és nőknél egyaránt. Ugyanakkor érdemes lenne utánaszámolni, hogy tényleg ez-e a környezetbarát megoldás, vagy csupán egy, a lelkiismeretünket megnyugtató látszatra “zöld” pótcselekvés.
Kiderül az igazság – tudományos szalvétateszt
Pablo Paster újságírót is éppen ilyen kérdések nyugtalanították – elsősorban a szalvéták vonatkozásában –, és úgy döntött, a végére jár a kérdésnek, mégpedig tudományos alapossággal, több szempontból is megközelítve a problémát.
Először is két nagy felhasználói csoportot különböztetett meg: a “magánszemélyeket” és az szalvétát ipari mennyiségben használó vendéglátókat (éttermeket). Ezek után három különféle szalvétatípus különített el: a 4 grammos papírszalvétát, a 28 grammos pamut- és a 35 grammos lenvászon szalvétát, majd az interneten fellelhető adatbázisokból kiszámolta, mennyi üvegház-hatást fokozó gáz kibocsátásával jár a különféle szalvéták gyártása. Az eredmény szerint a papír a legkíméletesebb a környezetre (10 gramm gázt bocsátanak ki és 0,3 liter vizet használnak fel a gyártása során), míg a pamut terheli meg leginkább a környezetet (több mint 1 kg gáz és 150 liter víz), a lenvászon pedig félúton a kettő között található 22 liter víz felhasználásával és 112 g gáz kibocsátásával.
Ezután a mosásra és szárításra használt berendezések ökológiai lábnyomát határozta meg: mindkét ruhaszalvéta tisztítása egy átlagos mosógéppel 5 gramm gáz kibocsátásával és ¼ liter víz felhasználásával jár. Ehhez még hozzáadódik természetesen a mosószer által okozott környezeti terhelés. A gépi szárítás pedig 10 gramm gázkibocsátással jár minden szalvéta esetében.
Majd bonyolult számításokba kezdett, figyelembe véve, hogy eltérő szokások szerint használjuk a papír- és a ruhaszalvétát, és természetesen azt is számításba vette, hogy nagy a különbség a személyes használat és az éttermi felhasználás között. A végeredmény szerint az éttermek számára a papírszalvéta használata az üdvözítő, míg otthoni használatban a ruhaszalvétával tudunk tenni valamit a környezetünk megóvásáért. Más a helyzet azonban a papír zsebkendővel, amelyből nagyobb mennyiség fogy a háztartásokban bizonyos időszakokban: például a téli influenzajárvány és megfázások heteiben határozottan előnyösebb környezetvédelmi – és egészségügyi szempontból is – a papír zsebkendő használata a ruhakendőkénél.
