Életmód

20 szokás, ami visszatart a változástól

Vannak rossz szokásaink, gondolataink, érzéseink, amelyek megakadályoznak, hogy tovább tudjunk lépni egy-egy elakadt élethelyzetben. Nézzük, mi az a 20 rossz szokás, amitől rendszeresen szenvedünk? Aminek a megváltoztatásával sokkal felszabadultabbá válhatunk?

1. Azt várjuk az élettől, hogy könnyű legyen

Semmi nem úgy kezdődik, hogy egyszerű. Először minden egy kicsit nehéz. Néha még az is nehezünkre esik, hogy reggel felkeljünk. De az egyik legszebb dolog az életben, hogy a legnehezebb kihívások kecsegtetnek a legtöbb jutalommal, és megelégedettséggel.

2. Megfeledkezünk a valódi utunkról és célunkról

Ami igazán számít az életben nem az, amihez pénzért hozzájutunk, hanem az, amit mi magunk építünk. Nem az, amit birtoklunk, hanem az, amit megosztunk a világgal. Nem a képességeink, hanem a személyiségünk, nem a sikereink, hanem a valódi egyéniségünk.

Az számít igazán, ha olyan életet élünk, amire igazán büszkék vagyunk. Olyan életet, ami tele van szenvedéllyel, és szeretettel.

3. Azok után futunk, akik nem akarnak velünk lenni

Ne fussunk mások után. Ha önmagunk vagyunk, a saját dolgainkat csináljuk, azt, amit szeretünk, azok az emberek fognak az életünkbe érkezni, és maradni, akik ezt tisztelik, becsülik, és szeretik.

4. Nem kérünk segítséget, amikor tudjuk, hogy szükségünk lenne rá

Mindegy, milyen sok utat tettél meg a rossz úton, mindig van lehetőséged visszafordulni. Legyél elég erős, hogy megállj egyedül a lábadon, elég okos, hogy tudd, mikor van szükséged segítségre, és elég bátor, hogy képes legyél segítséget kérni ezekben a helyzetekben.

5. Hagyjuk, hogy egy sötét felhő az egész eget betakarja

Végy egy mély levegőt. Ez csak egy rossz pillanat, vagy egy rossz nap. Nem egy egész elrontott élet. Mindenkinek akadnak problémái. Mindenki követ el hibákat.

A boldogság titka az, hogy azt számolod, miért lehetsz hálás, miközben a többiek a problémáikból készítenek listákat.

20 szokás, ami visszatart a változástól
20 szokás, ami visszatart a változástól

6. Ragaszkodunk dolgokhoz, amiket valójában el kellene engednünk

Valaminek az elengedése nem azt jelenti, hogy feladjuk. Hosszú távon erősebbé, boldogabbá, és sikeresebbé tesz minket, ha valamit, ami már feleslegessé vált az életünkben, el tudunk engedni, mint ha ragaszkodunk hozzá.

7. Azokkal az emberekkel töltjük az időnket, akik boldogtalanná tesznek

Az emberek néha bántják egymást, és összetörik egymás szívét. De te vagy az, aki megengeded nekik újra és újra, hogy ezt megtegyék veled.

De megválaszthatod azokat az embereket, akik ugyanúgy értékelnek téged, mint te magad. Jó, ha ismered a saját értékeid, és tudod, hogy mikor elég az olyan emberek társaságából, akik távol tartanak a boldogságtól.

8. Nem fordítasz kellő időt azokra, akik a legértékesebbek számodra

Ha vannak dolgok, amiket magától értetődőnek tartunk, és nem fordítunk rá kellő figyelmet, gyakrabban előfordul velünk, hogy csak akkor vesszük észre, hogy valamit elvesztettünk, amikor már nincs meg.

Gyakran vagyunk túl elfoglaltak ahhoz, hogy azt mondjuk a másiknak: “Bocsánat, tévedtem.” “Köszönöm.” “Szeretlek.”

Túl gyakran bántjuk meg a körülöttünk élőket, észrevétlenül, akaratlanul, miközben valójában lényegtelen dolgokkal vagyunk elfoglalva.

Jobb, ha még időben észrevesszük, ki szeret minket, és törődik velünk.

9. Nem ismerjük el a személyes felelősségünket

Minden, ami jelenleg az életedben van, a múltbeli döntéseid miatt van jelen. És mindaddig jelen lesz, amíg nem változtatsz a döntéseiden. Döntési jogod minden helyzetben van. Mindig van más választásod. Ezek a választások nem mindig könnyűek, de léteznek.

Csak akkor fogsz más eredményt kapni, ha változtatsz a viselkedéseden, a cselekedeteiden, a hozzáállásodon, az érzéseiden.

10. Hagyod, hogy mások döntsenek helyetted

Sok energiánkat elveheti, ha hagyjuk, hogy mások (személyek, vagy események) átvegyék az irányítást az életünk felett. Nem az a fontos, hogy mások mit várnak el tőlünk, milyenek kellene lennünk, hanem az, hogy mi hogyan éljük az életünket.

Engedd el azokat az embereket, eseményeket, érzelmeket, amelyek eddig visszatartottak, hogy a saját kezedbe vedd az életed irányítását.

A további 10 változásgátló rossz szokást az Anyamentő blogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top