nlc.hu
Életmód
5 szokás, amit a sikeres diétázók betartanak

5 szokás, amit a sikeres diétázók betartanak

A Women's Health magazin állította össze a sikeres diétázók öt pontját.

1. Önmaguknak főznek

Vagyis pontosan tudják, mi kerül a tányérjukba, és kevesebb a lehetőség a “félreevésre”. Állítólag több a fehérje és a rost azokban az ételekben, mint amit csak úgy bekapunk bármilyen helyen két rohanás között.

2. Szurkolókat gyűjtenek

Ez magyarul annyit jelent, hogy elmondják a környezetüknek, kiírják a Facebookra, hogy éppen fogyókúrába kezdtek. Ezzel bebiztosítják magukat, hiszen így a többiek felé is kell eredményt felmutatni, nem lehet mismásolni.

5 szokás, amit a sikeres diétázók betartanak

3. Pontosan követik, mit esznek

Felírják, akár egy füzetbe, akár az okostelefonjukba, hogy mit ettek, esetleg számolják a kalóriákat. Egy felmérés szerint azok, akik felírják egy héten keresztül, mit ettek, nagyobb eséllyel fogynak, mint akik nem teszik ezt.

4. Megosztják egymással a tapasztalatokat

És akár megosztják egymással az étrendjüket. Ez a pont kicsit furán hangzik, mert mindenkinek más és más fogyókúra jön be, de a szakértők szerint az információcsere igenis segít a fogyásban.

5. Kitartóan mozognak

Na, ez az, amit nem lehet kikerülni, pedig annyira szeretné sok mindenki. A sikeres diétázók titka, hogy tényleg mozognak és kitartóak, nemcsak januárban járnak konditerembe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top