nlc.hu
Életmód
Rohamivás – veszélyes őrület terjed a fiatalok között

Rohamivás – veszélyes őrület terjed a fiatalok között

A félév lezárásával és a vizsgaidőszak végeztével újra itt a buliszezon, ez teret enged a fiatalok körében egyre divatosabb rohamivásnak, ami komoly veszélyeket rejt magában.

A kitűnni vágyás fordít az alkohol felé a serdülőkorban több fiatalt, sokan vannak olyanok is, akik általa akarnak kilépni a problémáik közül – ezért gyakorolja sok tini és fiatal felnőtt a rohamivást, azaz fogyaszt el minél gyorsabban általában rossz minőségű alkoholt, akár ájulásig.

A rohamivás az 1-3 óra alatti teljes lerészegedést jelenti, ez az immunrendszert is károsítja – derült ki a chicagói Loyola Egyetem kutatóinak friss eredményeiből. A kísérletben az immunsejtek reakcióját figyelték meg, amelyek már 20 perccel az alkohol elfogyasztása után készültségben voltak. Az immunrendszer készültségi állapota csökkent az idő elteltével, de nem szűnt meg.

Az egészségük károsodása mellett más veszélyekkel is szembe kell nézniük a sokszor öntudatlanságig lerészegedő tiniknek, hiszen teljesen kiszolgáltatottá válnak. Hogy mit tehetnek ez ellen a szülők?

“A megszégyenítés vagy megalázás a legrosszabb, amit ilyenkor egy szülő tehet. Emberi módon – az ijedtség ellenére is –, elszörnyülködés nélkül kell beszélgetni a problémáról, hogy meg merjen nyílni a fiatal, és elárulja, miért stresszel vagy szorong, miből szeretne a túlzott alkoholfogyasztással kilépni. Biztosítanunk kell arról, hogy ez előfordulhat mindenkivel, de mondjuk el neki, szülőként milyen félelmeink vannak, mitől szeretnénk megóvni a serdülőt” – nyilatkozta a delmagyar.hu-nak Vigh Erika drogcentrum-koordinátor. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top