nlc.hu
Életmód
Filléres vitaminbomba, ami fogyaszt is

Filléres vitaminbomba, ami fogyaszt is

Bloggerünknek óriási változásra volt szüksége, és ehhez nagy segítségére volt a filléres vitaminbomba!

Életem egy bizonyos szakaszában félrekezelt egy orvos, indokolatlanul adott be két hormoninjekciót – mint utólag ezt egy főorvos megerősítette –, ezzel elintézte, hogy 36 kg-ot híztam egy év alatt. Nem a kövérség volt a legrosszabb, hanem a depresszió, amit magával hozott. A hihetetlen tükörkép, a teljes ruhatárcsere. Nem étkeztem másképpen, mégis egy brutális átalakuláson kellett átmennem. Endokrinrendelésre mentem, ahol hormonszintet mértek, és némelyik értékem az átlagostól több tízezerrel arrébb esett. Rémisztő volt! Csapdában éreztem magam. A háj börtönében. Jött az önutálat. A menstruációs problémák és minden, amit egy ekkora hormonadag okozhat. Orvostól orvosig jártam, segítsen már végre valaki rajtam. Tegye helyre azt, amit egy másik orvos elbarmolt. Hogy is gondolhattam, hogy ez lesz a megoldás, ma sem értem. De ott, azon a ponton, megismerkedhettem a saját erőmmel. Lelkierőmmel.

Egy rövid időre választottam csak az összeomlást, aztán egy verőfényes tavaszi reggelen a tükör előtt állva azt mondtam magamnak: VÉGE, anyukám, most megfogom a kezed, és kitörünk ebből a börtönből!
Sarokba vágtam az antidepresszáns és nyugtató kombót – ami jelentem, levitt a pokol legmélyére a beígért segítség helyett –, és felálltam a padlóról. Persze én, a tipikus Kos ezt sem csinálhattam másképp, csakis szélsőségesen. Mert a Kos azonnali sikert akar elérni mindenben. Ha nem érkezik meg, huss… elszáll az energia és elhatározás. Azt vártam magamtól, amit meg is csináltam. Radikális változást minden téren. Mindebben pedig komoly szerepet játszott a filléres vitaminbomba.

Olvass tovább a Zacc blogon!

Filléres vitaminbomba, ami fogyaszt is

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top