174 centis vagyok, és sok nővel ellentétben én szülés után is ennyi maradtam. 58 kilóval estem teherbe, 36-os ruhákat hordtam, és bár sosem volt tökéletesen lapos hasam és a melleim is kicsik voltak, én szerettem együtt élni magammal – volt rá 31 évem, hogy szoros barátságba kerüljek a testem összes apró hiányosságával.
74 kiló voltam a szülés napján, és 66 kilósan jöttem ki a kórházból, persze sokak szerint ez nem sok, hiszen gyakran találunk olyanokat, akik 25-30 kilót híznak terhesség alatt, de az egész teljesen szubjektív. És most az elején szeretném leszögezni, hogy ez a cikk nem arról fog szólni, milyen anyának lenni, vagy arról, hogy egy baba érkezése minden mást felülír-e az ember életében vagy sem. Sosem tapasztalt boldogság költözött be hozzánk, amikor a lányunk megszületett, és sok saját gyerekért küzdő nővel szemben biztosan nem fair a szülés utáni alakváltozásról írni, ami tényleg végtelenül kicsinyes dolognak tűnik, de sok nőnek, köztük nekem is
nagy feladatot jelent, hogy újra megszeressem magam…
Az első hat hétben meg sem próbáltam felvenni a korábbi ruháimat, még akkor sem, ha Heidi Klum vagy más modellek szívesen virítanak bikiniben vagy estélyiben szülés után két héttel. Valahogy ezt nem éreztem jogos elvárásnak, főleg nem önsanyargatás nélkül. Nem ettem hülyeségeket, figyeltem a szénhidrátbevitelre, és napi legalább 2 liter folyadékot ittam, nálam valahogy mégsem kezdtek el leolvadni a kilók, annak ellenére sem, hogy lelkiismeretesen szoptattam a lányomat.
Aztán a hathetes kontrollon megkérdeztem az orvosomat, hogy én már így maradok-e, ilyen szélesen, merthogy a szülés után egyértelműen azt vettem észre, hogy szélesedtem. A válasz egy egyértelmű igen volt.
Fotó: Jade Beall – The Bodies of Mothers: A Beautiful Body Project
“De hát szült egy gyereket, mit vár magától?”
Sokkolt a kijelentés. Ott álltam március közepén, a hátamon feszült az addig tökéletes ballonkabát, és közben egyre szűkebb hasleszorítókkal próbáltam lenyomni a hasamat, sikertelenül. Egyszerűen nagy lettem, asszonyos.
Olyan, ami egyébként sokaknak jól áll, de én szívből utáltam magamat. A hatodik hét után ugyan elkezdhettem volna óvatosan tornázni, de az éjszakázás és a nappali műszak pont eléggé lefárasztott ahhoz, hogy estére megmozdulni se legyen kedvem. 7,5 hónapig szoptattam, aztán már nem volt tápértéke a tejemnek, úgyhogy abbahagytam, és ha fogyókúrázni nem is kezdtem, de minimálisra csökkentettem a szénhidrátfogyasztást. Egy darabig működött a dolog, szépen lassan elkezdtem fogyni, de a hátam és a derékméretem csak nem akart csökkenni. 42-es szoknyát kellett vennem, és a próbafülkében egyszerűen nem tudtam úgy fordulni, hogy ne sírjam el magam.
A lakásunkban ki van rakva egy kép az esküvőnkről, ahol karcsún és fitten mosolygok a kamerába, és láthatóan jól érzem magam a bőrömben. Most viszont, amikor a tükörbe nézek, csak egy régi alakját sirató asszonyságot látok, és próbálom kinevetni magam, de nem mindig megy. A hasam olyan, mint a kalácstészta, a melleim régi feszessége már csak szép emlék, a derekam pedig több mint 10 centivel vastagabb.
Persze tudom, hogy egy szavam se lehet, mert alapvetően nem sokat változtam,
és az eszem jobbik fele azt ordítja, hogy hagyd már abba ezt a hülyeséget,
de sajnos most még nem megy. A lelkiállapotomon sajnos a média sem segít, a sok karcsú híresség, akik ugyanakkora ruhában feszítenek terhesség után, mint előtte, nem inspirálnak, csak idegesítenek.
Akkor dobódom fel igazán, ha hozzám hasonló hétköznapi anyákat látok, akiknek tényleg sikerült elfogadniuk, hogy a testük már nem a régi. És ez az igazán nagy feladat, sokkal nehezebb, mint anyává válni, vagy éjjel felkelni. Újra megszeretni és elfogadni magunkat szép, de gyötrelmes feladat. A megviselt mellekben azt látni, hogy egy apró életet tápláltak minden egyes nap, és a lógó hasban felfedezni életünk értelmének korábbi lakhelyét nehezebb, mint gondolnánk. Meg kell találni újra, hogy mi a szép bennünk, és ezt valószínűleg már nem a ruhaboltok próbafülkéiben fogjuk meglelni.
Egy boldog gyerek, egy kiegyensúlyozott család és egy elégedett férj lesz a szépségünk új fokmérője.
És hogy én hol tartok a saját utamon? Fájó szívvel, de elraktam a régi, kedvenc ruháimat, hogy majd akkor vegyem őket elő újra, amikor már nem azért akarok lejárni a konditerembe, hogy újra a régi legyek, hanem azért, mert New Kids On The Blockra szeretnék ugrálni stepaerobikon. Addig pedig minden nap azon dolgozom, hogy egy kicsivel jobban szeressem magam, mint tegnap.
Cindy Crawford retusálatlanul, megereszkedett hassal vállalt be egy címlapfotózást. Itt van a fotó!
