Életmód

Kitiltották a terhes lányokat az iskolákból Sierra Leonéban

Sierra Leona oktatási minisztere, Minkailu Bah megtiltotta, hogy iskolába járjanak vagy vizsgákat tegyenek azok a lányok, akiken szemmel láthatók a terhesség jelei.

A miniszter szerint ez már eddig is ki nem mondott szabály volt a nyugat-afrikai ország iskoláiban, ő csupán hivatalossá tette.

A helyi iskolaigazgatók szakmai szervezete támogatja a döntést, mondván, hogy azokból a lányokból, akik teherbe estek, amúgy is hiányzik a kellő önfegyelem ahhoz, hogy sikeresek legyenek az iskolában. A szervezet elnök, Sylvester Meheux úgy véli, ha a terhes lányokat engednék iskolába járni, az arra ösztönözné a többi diáklányt is, hogy essen teherbe.

A statisztikák szerint Sierra Leonéban a 15-19 éves lányok közel 30 százaléka terhes vagy van már gyermeke. Az Amnesty International arra figyelmeztet: a tilalom a helyi nők egy egész generációjának kilátásait veszélyezteti, és megsérti a tanuláshoz való alapvető jogukat.

Forrás: Jezebel.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top