Életmód

Szülés utáni test – Olivia Wilde photoshopolva próbál egy lenni közülünk

Olivia Wilde egy gyönyörű, harmincas színésznő, idehaza a Dr. House tizenhármasaként vált ismertté. A színésznő közel egy évvel ezelőtt hozta világra első gyermekét, ami bizony az ő testét is megviselte. Legalábbis erről beszél a Shape magazin legújabb számában, míg a képek egészen mást mutatnak. És ez így nagyon nem oké!

Első körben szeretném leszögezni, én még nem szültem. Tehát fogalmam sincs, hogy az én jelenleg 50 kilós testem hogyan fog változni, átalakulni, formálódni a terhességem alatt és után. Viszont a környezetemben már sok ismerősnek, kolléganőnek, barátnőnek született gyermeke, és nem tudom elképzelni, hogy egy évvel azután, hogy világra hozták gyermeküket – akár császárral, akár természetes úton – bármelyikük lapos, sima bőrű hassal pózolna egy magazin címlapján.

Olivia Wilde szeretett volna jót tenni, csak nem jött össze neki. A gyönyörű színésznő az amerikai Shape magazinnak adott hosszú interjút arról, hogy hogyan változott meg a teste fia születése után, és hogy mennyire nem foglalkozik azzal, hogy is néz most ki.

Nem vagyok jó formában. A testem löttyedtebb, mint valaha. Az a kerek kis gombóc a hasad helyén, amit 40 héten át büszkén viseltél, a szülés után már nem is annyira nagy büszkeség. Most sokkal inkább olyan, mint egy félig leeresztett strandlabda. A szülés után én is – akárcsak sok millió másik újdonsült anyuka – azon sopánkodtam, vajon miért nézek ki még mindig úgy, mintha terhes lennék. Hiszek egy olyan világban, ahol az édesanyáknak nem kell takargatniuk magukat, bátran vállalhatják a testükön végbemenő fizikai változásokat.

Ez mind nagyon szép és jó, csakhogy kicsit sincs összhangban azzal, amit látunk. A címlapról ugyanis egy tökéletes testű, bombaformában lévő, lapos hasú, sima bőrű, photoshopolt Olivia Wilde mosolyog az olvasókra.

Szülés utáni test - Olivia Wilde photoshopolva próbál egy lenni közülünk

És ez hatalmas árulás! Azokra nézve is, akik még nem szültek és azokra nézve is, akik gyermekükben gyönyörködve, de lelkiismeret-furdalás közepette siratják egykori önbizalmukat, egykori testüket. Elképzelni sem tudom, mit érezhet az a kisgyermekes anyuka, aki fél, egy vagy két évvel a szülés után még mindig nem nyerte  vissza korábbi alakját – és talán már nem is fogja –, és szembesül ezekkel a mondatokkal. Őszintén kitárulkozó mondatokkal egy olyan nő szájából, akinek a bőre feszesebbnek tűnik, mint a babapopsi. Nem értem a célt. Sem a magazinét, sem a színésznőét, aki engedélyt adott arra, hogy hamis fotókat közöljenek róla. Merthogy ez nem a valóság, és ezt ő maga is elismeri a cikkben.

A rólam készült fotók tökéletesen ki lettek találva, hogy a legjobb formámat mutassák, és biztosítok mindenkit arról, hogy a jó megvilágítás rengeteget tud dobni a végeredményen. Az igazság azonban az, hogy én is csak egy anya vagyok a sok közül.

Kedves Olivia Wilde! Hát nem, te nem vagy egy közülünk!

Ők viszont igen:

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése