Pico Iyer ugyan bejárta az egész világot, ám arra jött rá – mint ezt A nyugalom művészete – Kalandozások egy helyben című könyvében kifejti –, éppen a magányos elvonulás az, ami növeli a kreativitást. Most ebből a kötetből osztunk meg 8 megfontolandó gondolatot:
“Miért kell nekivágni a nagyvilágnak, miközben a csendes üldögélés lehet a legnagyobb kaland az életben.”
“Ha összevissza rohangálunk a világban, mert magunkon kívül próbáljuk megtalálni a boldogságot, akkor épp olyan balgák vagyunk, mint annak az iszlám példázatnak a hőse, aki elvesztette a kulcsát a nappaliban, és kiment az utcára megkeresni, mert ott több a fény.”
“Az igazi nagy kaland nem menni sehová, mert ez ad értelmet minden más helynek. Az egy helyben ülés mint módszer arra, hogy szerelembe essünk a világgal és benne minden létezővel. Nem menni sehová, így hatolni át a világ zaján, időt és friss energiákat találni magunkban, amelyeket megoszthatunk másokkal.”
“Nem az számít, hogy milyen messzire utazik az ember – általában minél messzebbre, annál rosszabb –, hanem az, hogy közben mennyire él.“
“Elmehetnénk nyaralni három hónapra Párizsba, Hawaiira vagy New Orleansba, és biztosan irtó jól éreznénk magunkat, de ha hazatérve azt szeretnénk érezni, hogy újjászületünk – hogy élünk, tele vagyunk új reménnyel, és imádjuk az egész világot –, akkor szerintem legjobb, ha megkeressük azt a nyugodt és csendes helyet, ahonnan nem megyünk sehová.”
“Egy helyben maradni nem azt jelenti, hogy az ember hátat fordít a világnak. Inkább csak hátrál néhány lépést, hogy tisztábban lássa, és jobban szeresse.”
“A sebesség korában nincs üdítőbb, mint a lassúság. A zavaró körülmények korában nincs nagyobb luxus, mint a koncentrált figyelem. Az állandó mozgás korában nincs fontosabb, mint a csendes üldögélés.”
“Nem az a lényeg, hogy a nyugalom perceit egy szentélyben vagy a hegytetőn töltsük, hanem hogy belevigyük a csendességet a világ mozgalmasságába, nyugtalanságába.”
