A mindössze 11 éves Tanishq Abraham matematika és a természettudományok, az általános tudomány és az idegen nyelvi tanulmányok tárgyakból szerzett diplomát az American River College hallgatójaként. Mindezt csupán egy évvel azután, hogy letette az érettségit.
“Szeretek tanulni. Csak a tanulás iránti szenvedélyemet követtem, így jutottam el idáig” – nyilatkozta a csodagyerek.
A további tervei közt szerepel, hogy elvégez még néhány kurzust a főiskolán, majd a Stanford Egyetemen tanul tovább. Orvos, illetve kutatóorvos akar lenni, a legnagyobb álma pedig, hogy egy nap Nobel-díjas lesz. Az eddigi teljesítményei alapján ez a legkevésbé sem tűnik elérhetetlen álomnak.