nlc.hu
Életmód
Magyar diáklány a követendő példa a brit iskolákban

Magyar diáklány a követendő példa a brit iskolákban

Magyar lány az első olyan diák, aki brit állami iskolából, nem pedig méregdrága magánból jutott be az Oxfordi Egyetemre. A brit sajtó Győrfi Rózával példálózik.

Győrfi Róza most fejezte be gimnáziumi tanulmányait, évfolyamelsőként jutott be az egyetemre abból az állami iskolából, ahol tanult. Ez a történet így még viszonylag mindennapos, de Róza sztorija mégis különleges. Őt ugyanis nem magyar egyetemre vették fel, hanem a világhírű Oxfordba. És nem drága magániskolából jutott be, hanem brit állami középiskolából.

A magyar lánynak is köszönhető, hogy emelkedett a brit állami iskolák oktatásának színvonala

Az itv angol televízó szerint a bevándorlóknak köszönhető elsősorban, hogy emelkedett a brit állami iskolákban az oktatás színvonala. A hírműsor szerint az egyik dél-londoni iskolában a tanulók 90 százaléka bevándorlók gyermeke, a szám egyáltalán nem kirívó, ahogyan az sem, hogy Róza évfolyamában egyetlen diákot sem buktattak meg.

Magyar diáklány a követendő példa a brit iskolákban

Egy nemrég készített felmérés szerint a migráns gyerekek sikere ambícióiknak és eltökéltségüknek köszönhető, nem a vele született képességeknek. Róza különórákra járt, melyekről azt mondta az itv riporterének, reméli, nem emésztették fel tanárai összes szabadidejét. Külföldön született társaihoz hasonlóan ő is többet és keményebben dolgozott, mint amit az iskola megkövetelt, de meg is lett az eredménye: ő az első diák a Southfields Academy nevű iskola történetében, aki bejutott Oxfordba.

A bevándorlók gyermekei szorgalmasabbak a briteknél

Az iskola igazgatója, Wanda Golinska szerint ezen nincs mit csodálkozni, a külföldről érkező diákok jobban tanulnak, mint brit társaik, mert jobb életet szeretnének maguknak, mit amit maguk mögött hagytak. Nem késnek, nem lógnak, az iskolában maradnak a különórákra, mindig elkészítik a házi feladatokat, jobbak akarnak lenni, többet akarnak tudni.

A The Times oktatási mellékletét szerkesztő William Stewart szerint az eredményeket értékelve az lesz a nagy feladat, hogy a tapasztalatokat több diákra kiterjesztve alkalmazzák: “meg kell tudnunk, miben mások és jobbak azok az otthonok, azok a családi körülmények, melyek ezeket az eredményeket hozzák, majd ezt kell alkalmaznunk szélesebb körben” – tudta meg az Index.

További cikkek iskolákról, diákokról az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top