Életmód

A chanson nagyasszonya – 100 éve született Edith Piaf

Idén decemberben lesz száz éve, hogy a világhírű chansonénekesnő, Edith Piaf megszületett. Az évfordulóról Franciaország-szerte számos kisebb és nagyobb eseménnyel emlékeznek meg, mi pedig néhány kevéssé ismert tény felelevenítésével és két gyönyörű dallal idézzük fel a chanson nagyasszonyának hallhatatlan szellemét.

6 dolog, amit kevesen tudnak az Edith Piafról

1. Valódi neve Edith Giovanna Gassion volt.

2. Művésznevét Louis Leplée a Gerny’s kabaré igazgatója adta neki, aki először hívta Verébnek az énekesnőt (a piaf franciául verebet jelent). Mivel Edith igen törékeny alkat volt (142 cm magas és 40 kg), a becenév nagyon jól illett hozzá, és hamarosan mindenki már csak így ismerte a párizsi varieték és kabarék világában – majd az egész világon.

A chanson nagyasszonya – 100 éve született Edit Piaf

2. Kevesen tudják nálunk, hogy Edith Piafnak volt egy másik beceneve is, amelyen legalább annyira ismert volt, mint “Verébként”. A la Môme – vagyis “Kölyök” nevet ráadásul előbb is kapta, hiszen mikor felfedezték tehetségét, még gyakorlatilag gyerek volt. Barátai és rajongói még akkor is előszeretettel hívták így, amikor Edith Piaf már ünnepelt előadóként turnézott szerte a világban.

3. Edit Piaf négyéves korában, 1919-ben egy szaruhártya-gyulladás következtében megvakult. Látását azonban három évvel később visszanyerte, elmondása szerint a Lisieux-i Szent Terézhez intézett imádságoknak és a szent sírjához tett zarándokútnak köszönhetően.

4. Edith Piaf élete bővelkedett tragédiákban és drámai fordulatokban. Kisgyerekként nagyanyja gondozásába került, aki vidéken üzemeltetett egy bordélyházat, és feslett életvitelű emberek társaságában valamint kétes hírű lebujokban később is rendszeresen megfordult az énekesnő – hiszen ez a környezet jelentette számára a gyermekkort, amit soha életében nem volt hajlandó megtagadni. “Bűnös életvitelére” hivatkozva az egyház megtagadta, hogy katolikus szertartás szerint temessék el, pedig Edith Piaf egész életében mélyen vallásos, hívő katolikus volt.

5. A világháború alatt Piaf sokszor lépett fel francia hadifoglyok előtt német koncentrációs táborokban. A koncertjei után hosszasan fotóztatta magát a foglyokkal, majd Párizsba hazatérve ezeket a képeket előhívatta, a foglyok fotóit kivágatta a képről és hamis útlevelekbe ragasztotta. Mikor legközelebb visszatért a fogolytáborba, ezeket az útleveleket átadta honfitársainak. Közülük többen ezeknek a dokumentumoknak köszönhetően menekülhettek meg a fogságból.

6. Bár már tizenévesen utcai énekléssel kereste a kenyerét, és különleges tehetségét Párizs-szerte ismerték, első színpadi előadására csak 20 évesen került sor. Ezen a fellépésen a maga kötötte pulóverben jelent meg, melynek egyik ujjával nem készült el, s a hiányt egy fehér selyemkendővel palástolta.

Keresd az új Piafot!

Hiába láttad a franciák fővárosát az Eiffel-torony tetejéről, készítettél selfie-t a diadalív árnyékában és tettél tisztelgő látogatást a Louvre-ban Mona Lisa világhírű arcképe előtt, semmit sem tudsz Párizsról addig, amíg nem hallgattad meg egy autentikus chansonénekes előadását. Édith Piaf muzsikája, a chansonok könnyed-szomorkás, tragikus, gunyoros, romantikus szövegei és dallamai a mai napig inspirálják a francia zenei életet. Párizst járva számos helyen találkozhatsz azokkal az előadókkal, akik nemcsak ápolják, de a maguk stílusában naponta meg is újítják a chansonéneklés egyedi hagyományát. Lehet, hogy éppen egy füstös klubban, egy elegáns étteremben vagy éppen a Montmartre egyik utcasarkán találkozol majd egy olyan énekessel, akinek dalát hallgatva egyszer és mindenkorra szerelembe esel Párizzsal. Íme néhány szórakozóhely és klub, ahol jó eséllyel futhatsz velük össze:

La Crémaillère 1900
La Mère Catherine
Place du Tertre.
Le Vieux Belleville
Swan Bar
Le Hudon,
Hippocampus
La Limonaire
Le Vieux Belleville
Au Lapin Agile

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top