Életmód

Levél a sporthoz, amivel örökké harcban álltunk

Nem tudom, hogy váltunk idegenné, vagy inkább ősellenséggé egymás számára. Csak arra emlékszem, hogy már óvodában utáltalak, ügyetlen kislány voltam, és gyenge, kissé duci, akit hozzászoktattak, hogy óvatosan szaladjon és kapjon a labda után, nehogy összetörje a szemüvegét.

Próbáltam táncolni, balettozni, de mozdulataim olyanok voltak, mint egy robotnak. Iskolában utáltalak, mert fel kellett adnom érted a többi órán megszerzett dicsőséges előnyömet, okos, jó tanuló kislányból hirtelen ügyetlenné és esetlenné váltam. Én voltam az, akit utoljára választottak a csapatjátékokhoz, akinek nem dobták a labdát, vagy ha mégis, azt egy hangos “ne félj tőle” felkiáltással tették. Én voltam az, aki nem tudtam végigfutni a 12 percet, és kettest kaptam harmadikban a kupperre, kitűnő tanulóként.

Levél a sporthoz, amivel örökké harcban álltunk

Én voltam, akinek szűk volt a nagy terpeszem, aki nem tudott hátrabukfencezni, nem mertem fejen állni, és felmentést kaptam kötélmászásból, mivel pánikban törtem ki, amikor a lábam nem érte a talajt. És én voltam az, aki negyedikben már a fiúkkal közös öltözködést is utáltam, szégyenkezve takargatott, növésnek indult melleim miatt.

A folytatásért kattints a Meddő vagyok caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése