Tarlós főpolgármester nagy ívű megnyitójából kiderült, mennyire kellett már ez a felújítás, hiszen a nyolcvanas évek óta nem nyúltak hozzá komolyabban a Nyugati térhez. Az új térszerkezet sokkal szellősebb, átláthatóbb lett, többek közt amiatt, hogy a felére csökkentették az aluljáróba vezető lépcsőket befoglaló kráter méretét.
Megmaradt a pörgőóra, ami a nyolcvanas években még igazi látványosság volt. Feléledt a szökőkút is, ez éjjelente ráadásul ki is lesz világítva, csakúgy, mint a lépcső korlátja is. Összesen 1300 darab növényt ültettek ki különféle konténerekbe, jóval többet annál, amennyi eddig volt. A falfirkálók ellen pedig bevonattal védik az üldögélőhelyekkel bőven megszórt tér felületeit.
Üldögélőlépcső, zöldfelület. Ilyen most a Nyugati tér.
Van néhány kevéssé átgondolt részlet is. Esős időben például meglehetősen csúszik a tér új, világos színű burkolata. A másik probléma az üldögélőlépcsők elhelyezéséből adódik: ezek a térelemek természetüknél fogva szélesebbek egy átlagos lépcsőnél, a kényelmesebb ülés érdekében, emiatt viszont sokkal nehezebb lemenni rajtuk, ha valaki mégis megpróbálja, könnyen lehet esés a vége.
Galambszar és általános lerothadás. Ilyen volt a Nyugati tér.
A kivitelezők is észrevehették a gondot, ezért a lépcső tetejére ideiglenes korlátot szereltek. A szemetesek eloszlása is elég egyenetlen: a tér közepére alig jutott, szinte mind a szélére került, kettő egyenesen a buszmegálló közepére. A tér felújítása körülbelül ötszázmillió forintba került.