nlc.hu
Életmód
Vitalitással a szürke reggelek ellen

Vitalitással a szürke reggelek ellen

Az ezernyi színben pompázó természet, a lehulló levelek, a vöröslő égbolt vándorló madarai, valamint az egyre rövidülő nappalok mind arra emlékeztetnek minket, hogy a ragyogó nyári napok után újra beköszöntött az ősz.
Vitalitással a szürke reggelek ellen.

Ilyenkor sokkal inkább jellemző ránk, hogy reggelente nehezebben ébredünk, többször nincs kedvünk kibújni a meleg takaró alól, valamint a szürke felhők mögött megbújó naphoz hasonlóan kevésbé vagyunk energikusak, mint a meleg évszakban.

A zord időjárás mellett azonban vannak még olyan állandó tényezők, melyek napról napra jelen vannak az életünkben, s amiket nem söpörhetünk csak azért a szőnyeg alá, mert a külső körülmények épp nem a legideálisabbak számunkra – ezek nem mások, mint ránk váró feladatok és kihívások.

Hiszen akármennyire is ellenkezünk ellene, kivétel nélkül egy olyan világban élünk, ahol már a nap kezdetén megannyi megmérettetés vár ránk. Legyen csak szó akár a korai kelésről, a körülményes készülődésről, a fárasztó munkába vagy iskolába igyekvésről, illetve a ránk tornyosuló délelőtti feladatokról, minden egyes reggelen meg kell vívnunk a saját kis csatáinkat a siker érdekében.

Egyikünknek sem egyszerű folyamatosan helytállni, ezért szükségünk van valamire, ami képes megadni azt a plusz lendületet, mellyel könnyedén győzelmet arathatunk a ránk váró erőpróbákban.

De vajon mi a legideálisabb formája annak, hogy felvegyük a kesztyűt a melankolikus álmosság ellen, és formába lendítsük magunkat? Természetesen az, ha egy olyan kiegyensúlyozott reggelivel indítunk ilyenkor, ami még a legnagyobb őszi szürkeségben is hozzásegíthet minket az akadályok leküzdéséhez, és ezzel a derűs délelőttökhöz.

Vitalitással a szürke reggelek ellen.

Ebből a kiegyensúlyozott reggeliből pedig a friss gyümölcs, a joghurt, és a csésze forró ital mellett a belVita keksz sem hiányozhat, ami tökéletes választás mindazoknak, akik nemcsak egészségesen, de energiával és elhivatottsággal teli szeretnének a délelőtt győzteseivé válni.

Legyünk együtt az őszi reggelek bajnokai, akik tudatosan tesznek azért, hogy a szürke reggelek színesebbek és sikeresebbek lehessenek!

További információk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top