A többségüket gyerekkorunkból, otthonról, iskolából hozzuk. Alapvető igazságként kezeljük ezeket. Többnyire csak akkor tudatosul bennünk, hogy léteznek, ha valaki felhívja rájuk a figyelmet (vagy értetlenül néz, hogy miért cselekszünk úgy, ahogy). Mindannyiunknak vannak saját, egyéni programjaink. A legkönnyebben úgy szedhetjük össze őket, ha elmerengünk a gyerekkorunkon és a szülőktől hozott mintákon. Mi az, amit sokszor hallottunk a szüleinktől, nagyszüleinktől? Milyen példákat láttunk magunk előtt? Milyen szokásokat tápláltak belénk az oviban, iskolában?
Olyan vagy mint egy sajtkukac, ne izegj-mozogj már annyit!
Amikor én kezdtem az általános iskolát, még az volt a divat, hogy ha éppen nem írtunk semmit a füzetbe, hátratett kézzel kellett ülnünk a padban. Csak jelentkezéskor tehettük fel a kezünket. Ezzel tanítottak minket fegyelemre. Már akkor is utáltam.
A folytatásért kattints a Végtelenül nő caféblogra!
