Ettől függetlenül, amikor ilyen kisfilmeket látok, mélyen elgondolkodom magamról. A jelenlegi kapcsolatomról is.
Szinte törvényszerű, hogy az első két évben brutálisan jól működik a kémia – ha igazi szerelemről beszélünk –, amikor legszívesebben felfalnád a másikat, hogy örökké veled legyen. Aztán ha nem tartjátok fent az izgalmat, a szenvedélyt, ha kicsit beengeditek a szürke hétköznapokat szüremleni a rózsaszín kuckótokba, hát bizony fennáll a veszélye annak, hogy lepunnyadtok, és már nem akartok dolgozni azért, hogy ugyanúgy lángoljon, ahogy a kezdetekkor. A házasság belustíthat, no és a gyerek születése még inkább.
Ne szépítsük, ha nem vagyunk résen, szép lassan átveszi a szerelem helyét a szeretet, a közös feladatok rutinszerű végzése, majd a közöny, amikor már tényleg pusztító unalom rágja be magát a kapcsolatba. Itt még mindig észbe lehet kapni, és ha megfelelően működik a kommunikáció, akkor stratégiát kidolgozni annak érdekében, hogy vérfrissítést hajtsunk végre a rendszeren. A szerelem egy izom. Az csak mese habbal, hogy edzés nélkül is működik. Meg kell érte dolgozni!
A folytatásért kattints az Illúzió caféblogra!
