Életmód

Itt az idő megtanulni a siker titkát

Pár apró történetet fogok nektek írni, a tanulságot pedig szűrje le mindenki magának. Majd én is jól összefoglalom a végén egy mondatban.

Nevetni fogtok, ez a téma bennem a Norvégia–Magyarország labdarúgó-mérkőzés első fordulója alatt jutott eszembe. Amikor ezeket a sorokat írom, még nem tudom, sikerült-e Magyarországnak kiharcolnia az Európa-bajnokságra a szereplési jogot. De azon a csütörtök estén, amikor az első pótselejtező meccs volt, és átkapcsoltam a sportcsatornára, tele izgalommal, drukkolással, szembejött velem egy nagyon érdekes dolog.

A stúdióban ülő kommentátorok ugyanis egy témán pörögtek, de hosszú perceken keresztül. Hogy ki a túró az a Kleinheisler László? Hogy mi a répát keres egy olyan focista a szent magyar válogatott kezdő tizenegyében, akiről senki nem tudja, hogy ő most valaki, vagy megy valahová? Bármilyen párbeszéd is indult meg a stúdióban, a vége mindig az lett, hogy úristen, a Bernd Storck idehozott nekünk valakit, aki lehet, focilabdát sem látott már évek óta.

Nekem ott és akkor, miközben készítettem be a sós mogyit, a kólát, a papírzsepit meg a pufipárnát, hogy most akkor meccset nézünk a fiammal, az a gondolat suhant át az agyamon, hogy ez a fiú gólt fog lőni. Ez a fiú fogja megnyerni nekünk a mérkőzést. Tudtam, biztos voltam benne.

A folytatásért kattints a Bouvet caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top