Életmód

Mégsem olyan egészséges a szusi, ahogy gondoltuk?

A világ egyik legegészségesebb konyhája a japán, és eddig a szusira is mint szuperételre tekintettünk. Most vizsgáljuk meg egy másik oldalról a népszerű kis falatokat, hogy megtudjuk, mikor érdemes elkerülnünk fogyasztásukat!

Nem arról van szó, hogy eddig tévedésben éltünk volna: csupán az a helyzet, hogy az egyébként valóban szuperegészséges japán különlegességet a nyugati szájízhez igazítottuk, ezzel rontva minőségén. Gondoljunk csak a hozzáadott krémsajtra, sóra vagy a nagyüzemi előállításra.

Mégsem olyan egészséges a szusi, ahogy gondoltuk?

Ennek következtében szembe kell néznünk pár nem várt veszéllyel, mint amilyen a magas kalória- és szénhidráttartalom. Egy tekercs szusiban átlagosan 300-350 kalória van. De tegyünk a szívünkre a kezünket – megállunk egynél? Ha hárommal számolunk, már 1050 kalóriánál járunk, ami nem kimondottan diétás.

Egy másik tévhit, hogy a szusi gazdag proteintartalommal rendelkezik, a benne lévő hal miatt. Viszont ha a napi ajánlott fehérjemennyiséget nézzük egy étkezéskor, azaz 140 grammot, akkor a szusi ismét rosszul teljesít: egy darabban körülbelül 5 gramm található, tehát 58-at kéne ennünk a megfelelő bevitelhez!

És a magas sótartalomról még nem is beszéltünk. A szusirizst sóval és szójaszósszal főzik. Egy adagban pedig körülbelül 4,5 gramm só található, amivel majdnem ki is merítettük az ajánlott napi 6 grammos fogyasztást. Ha a szusikat szójaszószba mártogatjuk (mi mást tennénk?), akkor pedig már biztosan túl is léptük ezt a mennyiséget.

Mégsem olyan egészséges a szusi, ahogy gondoltuk?

De ne felejtsük el, mindez nem jelenti, hogy le kéne mondanunk erről az ínycsiklandozó csemegéről! Mint minden esetben, itt is a mértékletesség a lényeg. Ha emellett még az alapanyagok minőségére is figyelünk, bátran élvezhetjük a szusipartikat!

Forrás: LifeHack

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top