Életmód

Karácsonyi fények ragyogják be a világ nagyvárosait – képek

Párizstól Tokióig mindenütt hatalmas készülődéssel és izgalommal várják a karácsony ünnepét, ezért a városok is mindenhol ünnepi díszbe öltöztek. Igaz, sok helyen kicsit túlzásba estek, és az eredmény majdnem giccses lett, de karácsonykor még ezt is elnézzük!

Ahogy december elején felkapcsolják a karácsonyi fényeket, egyből ünnepi fokozatra állítjuk a hangulatunkat. Az utóbbi években Budapest is eléggé ráerősített a karácsonyi atmoszférára, minden kerület odafigyel, hogy szuper csillogó legyen, és egyre több helyen bukkannak fel kis karácsonyi vásárok is. Most tegyünk egy kis túrát a világ körül, és nézzük meg, hogy mutatnak feldíszítve a világ nagyvárosai!

London – az Igazából szerelem óta a karácsony szinte egyet jelent a brit fővárossal

Karácsonyi fények ragyogják be a világ nagyvárosait – képek

Párizs – szemet gyönyörködtető plázákban intézhetik a bevásárlást a franciák

Karácsonyi fények ragyogják be a világ nagyvárosait – képek

Tokió – mi mást várnánk a japán fővárostól, mint rengeteg és még annál is több fényjátékot?

Karácsonyi fények ragyogják be a világ nagyvárosait – képek

New York – a new yorkiak is megszállott karácsony-mániások, ezt tükrözi városuk is

Karácsonyi fények ragyogják be a világ nagyvárosait – képek

Toronto – bár a havas karácsonyra idén még a kanadaiak is csak legyintenek, a karácsonyi hangulatra azért odafigyeltek

Karácsonyi fények ragyogják be a világ nagyvárosait – képek

Bécs – a bécsi adventi vásárt talán senkinek sem kell bemutatni

Karácsonyi fények ragyogják be a világ nagyvárosait – képek

Prága – a kis ékszerdoboz adventkor még bájosabb

Karácsonyi fények ragyogják be a világ nagyvárosait – képek

Rio de Janeiro – a nyári hőségben nekünk nehéz elképzelni a karácsonyt, de a sok dísz segít felidézni

Karácsonyi fények ragyogják be a világ nagyvárosait – képek

Honolulu – Hawaiin karácsonyozni igazi álom lehet!

Karácsonyi fények ragyogják be a világ nagyvárosait – képek

Madrid – a spanyol főváros dizájnkarácsonyfákkal ad leckét stílusból

Karácsonyi fények ragyogják be a világ nagyvárosait – képek

Riverside, Kalifornia – ha túlzások, akkor Kalifornia: csillogásból itt sosem elég!

Karácsonyi fények ragyogják be a világ nagyvárosait – képek

Forrás: Buzz Feed

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top