Életmód

Nem találják Hosszú Katinkát

Kiss László szövetségi kapitány még nem tudott Hosszú Katinkával egyeztetni az olimpiára történő felkészüléssel kapcsolatosan, mert elmondása szerint a világbajnok úszónő nem elérhető.

A szövetségi kapitány szerint a Verrasztó testvérek már elutaztak Amerikába, Gyurta Dánielék a jövő héttől Hódmezővásárhelyen készülnek, de Hosszú Katinkát hiába kereste telefonon, vele még nem tudott egyeztetni. Kis László úgy gondolja, nyitottak a világ- és Európa-bajnoknő kéréseit illetően, aki karácsony előtt több kifogást emelt a sportág helyzete miatt, de úgy nehéz egyeztetni, ha Katinka közben elérhetetlen. “Mi mindenkor mindent megteszünk, hogy a lehető legtökéletesebben felkészülhessen az olimpiára, de jó ideje nem tudok vele egyeztetni például arról, hogy hová szeretne edzőtáborba menni, vagy hogy áprilisban el akar-e indulni a riói tesztversenyen, ahol az új olimpiai uszodát lehet feltérképezni.”

“Azt is szeretném vele mielőbb tisztázni, hogy számíthatok-e rá a különböző váltókban. Mert ha a sűrű programja miatt nem is indul adott esetben az olimpián stafétatagként, a riói ötkarikás szereplési lehetőség kivívásában segíthetne, mivel a váltóknál mi, magyarok még több számban is kiharcolhatjuk a részvételt” – mondta a szakvezető.

A Magyar Úszó Szövetség és Hosszú Katinka kapcsolata akkor sérült, amikor a világklasszis sportoló lemondta, hogy önzetlenül részt vegyen a 2017-es világbajnokság promóciós filmjében. Azt nyilatkozta, lépéseit nem anyagi megfontolások vezették. Kiss László szerint tudnia kell, hogy a szövetségét sem… – írja az Index.hu.

Mindenesetre Hosszú Katinka tegnapi Facebook-bejegyzése szerint már javában készül az újabb megmérettetésre…

Kelj fel és küzdj, hogy egyik nap az álmaidat éld! #IronLady Iron NationWake up and hustle, so one day you can wake up to your dreams! #IronLady #IronNation

Szerző: Katinka Hosszu2016. január 3.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top