Mert mi a Vénuszról jöttünk, ti meg a Marsról. Ennek ellenére valahogy mégis egymás közelébe keveredtünk, s bizony gyakran úgy is alakul, hogy egy Mars-lakó és egy Vénusz-lakó egy csapatban kezd el játszani. Azonban, sajnos, alkalmanként igencsak zötyög az a közös játék, mert valahogy a kommunikáció, az elvárások sehogy sem hangolódnak össze.
Tudom, tudom, ti sokszor mondjátok, hogy minket nőket képtelenség megérteni, hogy mást mondunk, mint amit gondolunk vagy szeretnénk, s hogy az a szó, hogy semmi, igenis gyakran a mindent jelenti. Hogy elvárásaink irreálisak felétek. Nem is vitatom ezt. Ugyanakkor felénk, nők felé is vannak elvárások részetekről, amiket mi nem tudunk teljesíteni, akkor sem, ha a fene fenét eszik. Mert abszurd. Mert lehetetlen. Mire gondolok?
Nem talpig sminkben, szupernőként kelünk ki az ágyból
Reggel, akármilyen furán is hangzik, mi is kócosan, kótyagosan, csipásan vonulunk a fürdőszobába. Hiába toporogtok fél percenként az órátokat nézve, indulást sürgetve, egy kávé, gyors fésülködés és smink nélkül nem lendülünk formába.
A folytatásért kattints Kiss Emese caféblogra!
