A csokoládéevés hosszú ideig igazi bűnténynek számított a táplálkozási szakemberek szemében, de az utóbbi időben egyre-másra derül fény áldásos hatásaira. Legutóbb például azt derítették ki, hogy a heti legalább egyszeri csokoládéfogyasztás serkentően hat kognitív funkcióinkra.
A vizsgálat során a kutatók három évtizedre visszamenően térképezték fel az alanyok csokoládéfogyasztási szokásait, majd vizsgálták a memóriájukat, a felfogóképességüket, a koncentrációképességüket és más kognitív funkcióikat. Azt találták, hogy akik hetente legalább egyszer ettek csokit, jelentősen jobban teljesítettek a feladatok során, mint akik ritkábban vagy soha nem hódoltak az édesség élvezetének.
További jó hír, hogy az eredmények nemcsak az étcsokoládéra vonatkoznak, hanem a tej- és a fehér csokira is, pedig a csokoládé előnyeit kutató korábbi vizsgálatok szinte mindegyik csak az étcsokoládét tartotta bizonyos mennyiségben jótékony hatásúnak.
Forrás: medicalnewstoday.com