nlc.hu
Életmód
A függőségből való felépülésben is segíthet a jóga

A függőségből való felépülésben is segíthet a jóga

Egyre többen gondolják, hogy a függőség utáni rehabilitáció során is hasznos lehet a jógázás.

A súlyos függőségből való felépülés komplex folyamat, ami mentálisan és fizikailag is igénybe veszi a szervezetet. Nem véletlen, hogy ennek már megvan a metódusa, és a mechanikusan elvégzendő fázisai, amit szakemberek felügyelete mellett, a megfelelő intézményekben lehet végigjárni. Pedig néha nagyon eredményes lehet kilépni ebből a körből, és új módszerekkel is megpróbálkozni. Például a jógával.

A függőségből való felépülésben is segíthet a jóga

A jóga pozitív hatásairól már számtalanszor hallhattunk: megnyugtatja a testet, elcsendesíti az elmét, oldja a stresszt, és még sorolhatnánk. Most pedig már egyre több alternatív módszert hirdető szakember hangoztatja, hogy a jógázás a függőségből való felépülésben is jó módszer lehet. Nincs ebben semmi őrületesen bonyolult vagy földtől elrugaszkodott. A jóga tudatosságra tanít, megismerjük a testünket, az elménket, kontrolláljuk a légzést, és megtanulunk befelé figyelni. Gyakorlatilag pont azokra a képességekre tehetünk szert vele, amelyek a függőség elengedéséhez szükségesek. Arról nem is beszélve, hogy a jógázás az egész személyiségfejlődésre és életmódra is pozitív hatással lehet.

Forrás: LifeHack

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top