Dr. Farkas Eszter a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetének munkatársa, ahol tavaly nyerte el egyetemi docensi kinevezését. Az agyi keringés a szakterülete, az agyvérzést követő, az agyban hullámszerűen fellépő, és akár a kezdeti sérülés súlyosbodását is eredményező vérhiány okaival foglalkozik. Kutatásának célja az agyi károsodás mértékének csökkentése, és hogy lerövidíthető legyen a hosszú hónapokon át tartó rehabilitáció, melynek során a betegek újra tanulnak járni és beszélni. Tavaly a kutatónő kapta a “L’Oréal – UNESCO A nőkért és a tudományért” magyarországi elismerését, így kvalifikálta magát a nemzetközi versenyre, amit színén megnyert. A díjat március 24-én vehette át Párizsban, a Sorbonne Egyetem Nagytermében.
Dr. Farkas Eszter egy héttel a gála előtt érkezett Párizsba, ahol mozgalmas programban vett részt. A többi díjazottal együtt először egy média-, majd egy karriertréninget csinált végig. Meghallgatta az életműdíjasok előadásait a Francia Tudományos Akadémián, és körülnézett a L’Oréal kutatólaboratóriumában is. Konferencián vett részt az UNESCO épületében, ahol a nők helyzete a tudományban volt a téma. És a saját kutatási területét is ismertette a többiekkel. Skype-on beszélgettünk vele még a díjátadó előtt (azóta pedig már képeket is kaptunk a gáláról).
Mi inspirált, hogy a biológiával kezdj foglalkozni?
Még gimnázium előtt szobrásznak készültem, illetve a másik az volt, hogy biológiatanár leszek. Végül a biológia került ki győztesen, ezt az is nagyban elősegítette, hogy gimnázium alatt végig egy nagyon nagy tudású tanárunk volt, onnan származott az inspiráció.
Hogy jött a kutatás?
A szakdolgozatom témavezetője javasolta, hogy diákcsereprogram keretében menjek ki Hollandiába fél évre. Amíg mi Magyarországon előadásokra és gyakorlatokra jártunk, addig a holland képzésben féléves projektek voltak, egy ilyen programba csöppentem bele. Ez a fajta kutatómunka ott és akkor nagyon megtetszett. Akkortól kezdtem biológusnak készülni.
Mi alapján választottad a kutatási területedet?
A PhD-t egy holland laboratóriumban csináltam, ahol az agyi keringés volt az egyik kutatott terület, így én is ezzel kezdtem dolgozni. 2001-ben védtem meg a fokozatomat ebben a témában, és 8 éve kezdtem a stroke-kal foglalkozni.
Állítólag a tudományos kutatás inkább a férfiak területe. A kollégáid között milyen a nemi eloszlás?
Igazából a kutatócsoportban az asszisztensnőt kivéve minden kollégám férfi, a PhD-s hallgatóim és posztdoktori kutatók is. De azért ez nem feltétlenül általános, mert a korábbi munkahelyeimen azért elég sok volt a nő is. Különösen a fiatal korosztályban és a PhD-s hallgatók között általában magasabb a nők aránya, mint a férfiaké.
Egyenrangúnak tekintenek a kollégáid?
Igen. Az egyetemi környezet eleve liberálisabb, ahol a nemi kérdések kevésbé jönnek elő. Kevésbé skatulyázzák be az embert az alapján, hogy nő vagy férfi. És úgy érzem, hogy a hozzáállásom is számít, sosem úgy lépek be a laborba, mint egy nő, hanem mint egy kolléga. Közös célért közösen dolgozunk. Nyilván másképp működik egy férfi és másképp egy nő, talán pont ez a szép a dologban, hogy össze tud adódni a probléma két különböző megközelítése.
Hogyan szoktak reagálni az emberek, amikor megtudják, hogy kutató vagy?
A legtöbb ember azt gondolja, hogy kutatónak lenni valami külön kaszt. Azt hiszik, hogy egészen máshogy zajlik az életem, mint egy “átlagembernek”, pedig valójában ugyanúgy élünk, mint bárki más. Én nem érzem magam kivételesnek, vagy másnak a többiekhez képest.
Van egy kisfiad, hogyan tudod összeegyeztetni a munkát és a családot?
Szerintem az a legfontosabb, hogy az ember hogyan gazdálkodik az idejével. Én azt az elvet próbálom követni, hogy ne keverjem a kettőt. Ha a munkahelyemen vagyok, akkor a munkámmal foglalkozom, olyankor százszázalékosan ott kell lennem, a kisfiammal töltött időre pedig ugyanez igaz.
Van valami jó tanácsod a pályakezdőknek? Mi kell ahhoz, hogy az ember ennyire eredményes lehessen?
A legfontosabb, hogy száz százalékig érdekeljen a téma, amivel foglalkozol. Csak szívvel és lélekkel lehet jól csinálni. A másik pedig, hogy kitartónak kell lenni. Minden pályán vannak olyan periódusok, amikor nem olyan eredmények jönnek, amilyeneket várnánk, és ilyenkor az ember egy kicsit elveszíti a hitét. Egy kísérletsorozatnál például sokszor nagyon kevés a visszajelzés, mire kiderül, hogy sikeres-e, akár egy év is eltelhet, ilyenkor kiemelten fontos a kitartás és az összetartás a kollégákkal.
