nlc.hu
Életmód
Elképesztő úton talált rá rég elvesztett bátyjára, akinek egyből az életét is megmentette

Elképesztő úton talált rá rég elvesztett bátyjára, akinek egyből az életét is megmentette

Az 56 éves nő 8 éves kora óta keresi biológiai családját. Mikor bátyjára bukkant, a férfinak egyből életmentő segítséget is nyújtott.
Elképesztő úton talált rá rég elvesztett bátyjára, akinek egyből az életét is megmentette

 Lupe Villanueva (56) 8 éves volt, mikor megtudta, hogy szülei örökbe fogadták. Ettől a ponttól kezdve Lupe rendíthetetlenül kereste biológiai családját. Közel 50 évvel később rá is talált bátyjára – aki közelebb volt hozzá, mint hitte.

 A nő mindent megtett, hogy rátaláljon eredeti gyökereire, mégis véletlen találkozások segítették a sikerben. Miután kiderítette, ki volt az anyja, és rátalált egy féltestvérére, egy kolléganőjével folytatott beszélgetés hozta meg a sorsdöntő fordulatot. A két barátnő gyerekkori fotókat mutogatott egymásnak, mikor Lupe kolléganője azt mondta: “Uramisten, pont úgy nézel ki, mint a férjem, Frank!”

Ezután Lupe és Frank azt hitték, unokatestvérek, de a szálak további göngyölítésével kiderült, hogy több van köztük: édestestvérek. Ráadásul éveken keresztül szinte szomszédok is voltak!

Elképesztő úton talált rá rég elvesztett bátyjára, akinek egyből az életét is megmentette

De az egymásra találás boldogságát sötét felhő árnyékolta be: Frank cukorbetegsége miatt a veséje közel került a leálláshoz. Az orvosok azt mondták, donor nélkül meghal. Ekkor azonban Lupe önzetlenül felajánlotta a segítségét: újdonsült fivérének ajándékozta az egyik veséjét. A férfi el sem akarta fogadni, végül pedig nem győzött elég hálás lenni. “Nem kell megköszönnöd. Nekünk ez a végzetünk. És most már örökre egymás részei leszünk” – válaszolta a nővére.

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top