“Már ötéves koromban láttam, hogy vastagabb a combom, mint a barátnőmé”

Egy fél éve követem Instagramon a 23 éves Megant, aki korábban anorexiás volt, de már jól van.  Pont ezért küldetésének érzi, hogy segítsen másoknak elfogadni a saját testüket. Ő maga már ötévesen összehasonlította a testét az óvodás barátnőiével, erről írt egy érdekes bejegyzést.

Ezeken a fotókon Megant láthatjátok: ötéves korában, a középső képen még anorexiás, és a harmadik képen most, 23 évesen.

I started comparing my body to other people's when I was 5. I remember sitting in those tiny school chairs and being horrified at how much more space my thighs took up than the girl's next to me. 5 years old and I'd already heard the world's message loud and clear – shrink yourself. Be small. Be beautiful, our kind of beautiful, at any cost. Under the spotlights of growing up those body image demons grew into something bigger, something hungrier, something that left no trace of me behind. Years later my best friend told me that when we were young she thought I was a princess because my hair touched the ground when we sat in those tiny school chairs. Her own was white blonde and curled, soft and glowing and beautiful. I'm not sure she ever saw it clearly, she was too busy comparing it to mine. And that's what we do everyday. We don't see ourselves clearly because we look at ourselves through a lens of every 'perfect' beauty we've ever compared ourselves to. We wish away our differences, we shrink ourselves smaller and smaller, until for some of us there's nothing left. We spend so much time wishing that we never realise we were perfect to begin with. We were princesses. We were artists. We were athletes. We were explorers. We were everything we ever dreamed of being, before the comparison crept in. And we always were, we still are, beautiful. We just need to stop letting the world blind us to it. ????????????????????

Megan Jayne Crabbe ???? (@bodyposipanda) által közzétett fénykép, 2016. Máj 1., 10:10 PDT

“Ötévesen kezdtem el összehasonlítani a testem másokéval: emlékszem, ott ültünk a kis székeinken, és teljesen kiborultam, amikor láttam, hogy mennyivel vastagabb a combom, mint a mellettem ülő kislánynak. Pedig csak ötéves voltam, de értettem a világ üzenetét: legyél vékonyabb. Legyél kicsi! Legyél szép, legyél úgy szép, ahogy a társadalom elvárja, bármi áron. Ahogy nőttem, velem együtt ezek a testképdémonok is egyre nagyobbak lettek, követelőzőbbek, és végül alig maradt valami belőlem.

Évekkel később a legjobb barátnőm azt mondta, amikor kicsik voltunk, azt hitte, hogy hercegnő vagyok, hiszen a földig ért a hajam. Neki szép, göndör, selymes haja volt, gyönyörű, de ő ezt nem vette észre, mert el volt foglalva az én hajammal, azzal, hogy összehasonlítsa velem magát.

És ezt csináljuk minden nap. Nem látjuk magunkat objektívan, mert a mostani szépségideálokhoz, a »tökéletes szépséghez« hasonlítjuk magunkat. Szeretnénk még vékonyabbak lenni, egyre kisebbek, amíg végül semmi sem marad. Pedig hercegnők voltunk, művészek, atléták, felfedezők. Minden, amiről csak álmodtunk, mielőtt elkezdtük másokhoz hasonlítani magunkat. Szépek voltunk, sőt most is szépek vagyunk, csak nem szabad engedni a világnak, hogy hagyja, ne vegyük ezt észre.”

 Olvass még a testképről!

• Testkép: Nem kellett volna negyven évet várnom, hogy póló nélkül menjek strandra
• Gyönyörű fotókat posztol a testéről a meztelen jógás nő 
• Anorexiás lett a fiatal nő, miután 240 kilót lefogyott