nlc.hu
Életmód
Így védd a természet békéjét – amit minden kiránduló családnak tudni kell

Így védd a természet békéjét – amit minden kiránduló családnak tudni kell

A természet szépségeiben az illemtudó túrázó csak gyönyörködik, de nem rombolja azokat semmilyen módon, hanem arra törekszik, hogy a távozása után olyan legyen a vidék, mintha ott sem járt volna – vagyis érintetlen. Ez a kirándulók egyik legfontosabb alapszabálya, amit szülőként érdemes még a kirándulás előtt megtanítani a gyerekeknek. Persze a gyerekek nincsenek oda a szabályokért, és ha valamit tiltanak, azt már csak azért is megteszik – ellenben ha te magad a tetteiddel példát mutatsz, és nem szavakkal fegyelmezed őket, akkor jó eséllyel ők is természetszerető és természettisztelő túrázókká válnak majd. Lássuk most azokat az írott és íratlan szabályokat, amelyekkel minden túrázónak tisztában kell lennie!

 

Az erdőkben, a mezőkön, a folyó- és patakpartokon jó eséllyel minden élőlény védett a bogaraktól kezdve a békákon, kígyókon át a madarakig, és ami nem az, azt sem kell feltétlenül azonnal megfogni, letépni, zsebre dugni és hazavinni. Ha csak ezt az egy dolgot megtanítod a gyerekeidnek, már nagyon sokat tettél azért, hogy civilizált, természetszerető túrázó váljon belőlük. Ráadásul ennek praktikus oldala is van: a védett élőlények némelyikének rendkívül magas az eszmei értéke, és komoly büntetést is kaphatsz azért, ha egy ilyennel a kezedben találkozó az erdőpásztorral. Például itt van ez a bogár, amin semmi különös nincs első ránézésre, mégis százezer forintot kell érte fizetnie annak, aki elpusztítja. Magyar futrinkának hívják egyébként.

Így védd a természet békéjét - amit minden kiránduló családnak tudni kell

Sátorozás

Sok család szereti a sátorozást, mások pedig azért vállalják ezt a nomád játékot, mert a gyerekek mindennél jobban imádják. Kevesen tudják azonban, hogy sátorozásra nemcsak a kempingben van lehetőség, hanem Magyarországon szinte bárhol – leszámítva a szigorúan védett területeket – leverhetjük a sátrat a természetben. Egyszóval a vadkempingezés nem tilos még a magánerdőkben sem, ugyanis egy törvény szerint a tulajdonos köteles tűrni, hogy üdülés vagy sportolás céljából a területén gyalogosan bárki áthaladhasson, vagy egy napig ott akár tábort verjen. Ráadásul ezért még díjat sem számíthat fel. Fontos azonban tudni, hogy csupán 24 órát tartózkodhatunk engedély nélkül egy helyen – ha ennél hosszabb ideig szeretnénk sátorozni, ahhoz már az erdőgazdálkodó engedélye szükséges. Azt sem szabad elfelejteni, hogy – bár a tulajnak meg kell engednie, hogy a területén legyünk – az elemi udvariassági és természetvédelmi szabályokat be kell tartanunk: nem okozhatunk kárt, rendetlenséget, nem szemetelhetünk, és nem gyújthatunk akárhol tüzet – kivéve az erre kijelölt helyen. Ezen kívül még egy dolgot meg kell engednie a tulajnak: személyes használatra szedhetünk az erdőjében lévő gombákból és gyümölcsökből, valamint tűzifát is gyűjthetünk, és használhatjuk a források vizét is.

Így védd a természet békéjét - amit minden kiránduló családnak tudni kell

Tűzgyújtás

A tűzgyújtási szabályok az erdők védelmében születtek, és komolyan kell őket venni: egy kis óvatlanság, gondtalanság miatt egész erdők éghetnek le, és egy eldobott csikkel évekre tönkretehetjük állatok és növények ezreinek otthonát – arról nem is beszélve, hogy hány ártatlan élőlényt elpusztítunk egy ilyen a tűzzel. Éppen ezért tüzet csakis és kizárólag az erre kijelölt helyen szabad gyújtani: ilyen helyek felállítása pedig az erdőgazdálkodók kötelessége. Ha viszont tűzgyújtási tilalom van életben, akkor még ezeken a helyeken sem tüzelhetünk, sőt az erdő kétszáz méteres körzetében is tilos a tűzgyújtás. A tilalomról általában újságokból értesülhetünk, vagy ha nem vagyunk biztosak a dologban, akkor kérdezzük meg telefonon a helyi önkormányzat munkatársát telefonon. Leggyakrabban március–április és június–augusztus hónapokban rendelik el a tilalmat.

Tűzrakáshoz fel szabad használni a lehullott gallyakat, elszáradt ágakat, az élő ágakat azonban semmiképpen ne törjük le, és végképp ne vágjunk ki élő fát egy tábortűz kedvéért.

A tűzbe ne dobjunk műanyag hulladékot, flakonokat, nejlonzacskót vagy fémtárgyakat – például konzervdobozt –, mert ezek vagy nem égnek el rendesen, és ezt a szemetet majd másnak kell utánunk eltakarítani, vagy környezetszennyező anyagokat bocsátanak ki az égéskor.

A tüzet sose hagyjuk magára: mindig legyen valaki, aki az oltására alkalmas eszközzel őrködik a tűz felett, és ha egy szélroham vagy más miatt terjedni kezdenének a lángok, azonnal megállítja azokat.

Távozáskor teljesen oltsuk ki a tüzet: a hamu alatt ne maradjon parázs sem! Erre vannak jól bevált módszerek, aminek ismerete apáról fiúra száll, de ha más nincs, egy flakon víz is megteszi…

Így védd a természet békéjét - amit minden kiránduló családnak tudni kell

Kutyát csak pórázon

Sok túrázó nem tudja, hogy az erdőben sem szabad póráz nélkül sétáltatni egy kutyát. Gyakran adódnak ebből balesetek, harapások, és megesik, hogy egy az örömében iramodó eb kárt tesz valamilyen vadban, vagy éppen vadász lövi le. Ezek megelőzésére kell az erdőkben és más túrahelyeken is pórázon vezetni a kutyákat.

Illemszabályok erdőjáróknak és túrázóknak

  • Ne hangoskodj!
  • Ne szemetelj!
  • Ne tegyél kárt se növényben, se állatban, se semmi másban!
  • Semmit ne vigyél haza, amit nem te vittél oda, kivéve mások hátrahagyott szemetét!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top