Rosie Dutton különleges órái keretében relaxációt és meditációt tanít a diákoknak. Egy alkalommal sokkoló kísérlettel mutatta meg nekik, milyen káros hatása lehet a piszkálódásnak.
Két almát hozott be az osztályterembe. Az egyiket a földre ejtette, majd felvette és csúnya szavakkal illette, csúnyának, kicsinek, nem elég pirosnak nevezte. A gyerekek először furcsállták a dolgot, de Dutton aztán őket is arra bátorította, hogy szidják meg a körbeadott gyümölcsöt.
Aztán előhúzott egy másik almát, amit csakis kedves szavakkal becéztek, dédelgettek, dicsértek.
Végül kettévágták az almákat, és szembesültek a végeredménnyel: a bántalmazott alma belül barna és megviselt volt, míg a másiknak tökéletes, friss volt a húsa. “Ha nem nyitottuk volna fel az almát, sosem tudtuk volna meg, micsoda károk keletkeztek odabenn” – magyarázta Dutton.
A gyerekek számára állítólag hihetetlenül ébresztő volt a kísérlet, és azóta a közösségi médiában is rengetegen megosztották a történetet.
Forrás: Telegraph