Hogyan és mikor kerültél először futópálya közelébe?
Hatévesen kezdtem el futni, a nálam öt és hat évvel idősebb nővéreim példájára. A középső nővéremet folyamatosan utánoztam. Mindent úgy szerettem volna csinálni, ahogyan ő. Mindhármunkat tehetségesnek tartottak, de csak én tartottam ki a futás mellett.
Miért kezdtél maratont futni, és milyen volt az első próbálkozás?
Az edzőmmel, Csoma Ferenccel úgy láttuk, ezen a távon van a legnagyobb esélyem kijutni az olimpiára, ami végül meg is valósult. Úgy gondolom, hogy az alkatom megfelelő a maratonihoz, bár az alkat sok esetben mindegy. Nem ez fogja eldönteni, hogy az ember miben sikeres, hanem az, hogy mennyire kitartó, és mennyire vágyik az adott dologra. Az biztos, hogy nem vagyok egy hajszálvékony futó, így vannak tartalékok, ahova a testem nyúlhat egy maratoni alatt.
Az segítségemre van, hogy nagyon megszerettem a maratoni távot, annak ellenére, hogy nagyon szenvedős tud lenni, és ki tudja az embert készíteni. Amikor belevágtunk, csak az olimpia motivált, bele sem gondoltam, hogy 42 kilométer mennyire hosszú. Úgy gondoltam, hogy visszafogottan kezdek majd, az első 10 km jóleső, de gyors lesz, aztán a következő 10 gyorsabb, a következő 10 még gyorsabb, az utolsó 12 kilométeren meg már szárnyalni fogok a cél felé.
Figyelmeztettek, hogy egy maratonon azért ez nem így van, jön majd 30 km-nél a fal, de én csak legyintettem, hogy “ugyan!”. Na, nekem úgy jött a fal, hogy alig bírtam beérni 28 km után. Annyira rosszul lettem, hogy azt hittem, el fogok ájulni: elsötétedett minden, le is kellett lassítanom, talán meg is álltam egy pillanatra, de akkor megszólalt egy hang, hogy nem-nem, most már befejezzük. Befejeztem végül, de nem egy jó idővel (2:48:58, amivel Zsófi megnyerte a Las Vegas Maratont 2011-ben).
Hogy jött Levente, a kisfiad?
Amikor megismerkedtem a párommal, akkor valahogy természetes lett, hogy lesz gyermekünk. Ő is velem tervezett, meg én is vele, de csak távlati tervként beszéltünk róla. Úgy terveztük, hogy Rió után, 2016-ban megpróbáljuk. De Levi úgy gondolta, hogy nem vár Rióig. Ő nem egy tervezett baba, de nagyon örülök neki, a legjobb időben jött. Persze ki volt számolva minden, de végül sikerült az olimpiai szintet megfutnom, felkészülhettem. Amikor rájöttem, hogy lesz, akkor csak egy pillanatra jutott az eszembe, hogy az olimpia nem fog összejönni, de az edzőm azonnal megnyugtatott, hogy sikerülni fog, képes leszek rá.
Amikor Levi születése után kimentél először futni, nem fordult meg a fejedben, hogy nem lesz meg az olimpiai szint?
Nem, ez nagyon érdekes, mert minél nehezebben megy valami, én annál motiváltabb vagyok. Amikor az első futásomon elindultam a tervezett 3 kilométerre, akkor kőkeményen küzdöttem a távval, égett a tüdőm, a lábam pedig rettenetesen zsibbadt. Hasszorítóval és 3 toppal futottam, hogy mindent a helyén tudjak tartani. Őszintén szólva még ki is nevettem magam, hogy maratonit szeretnék futni egy bő fél év múlva. Gondoltam magamban, ha most valaki látna, tuti hatalmasat szórakozna rajtam.
Nem volt túl kellemes élmény, de azt mondtam magamnak, hogy idővel majd jobb lesz. Rosszulesett ugyan az első edzés, de már annyira vágytam a futásra, hogy végül jó élmény lett. Azt rosszabbul éltem meg, amikor elkezdtem lejárni a pályára, és már nem csak kocognom kellett, hanem kőkemény tempókat futni. Borzasztó nehezen esett, az pedig nagyon elvette a motivációm, hogy régebben szinte könnyedén tudtam 80 másodperces 400 métereket egymás után, most meg 86-ért kiköptem a tüdőm. Amikor minden edzésen ennyit szenvedtem, és szinte semmilyen javuló tendenciát nem éreztem, akkor jutott eszembe, hogy ebből soha nem lesz maraton, nem fogom tudni megcsinálni.
Hogy tudtál túllendülni a sokadik ilyen negatív élményen?
Az edzőm biztatott, hogy minden rendben lesz, szépen fokozatosan vissza fog jönni a tempó és az állóképesség is, de ekkor még nagyon nehéz volt ebben hinni. De voltam például edzőtáborozni Levivel együtt a nővéremnél Dél-Afrikában. Ott zajlottak az első jóleső edzések, novemberben. Levi júniusi baba, tehát majdnem egy fél évnek kellett eltelnie, mire a futást nem kínszenvedésként éltem meg. Mindig voltak bennem kételyek, hogy nem fog összejönni, de olyankor vagy az edzőm, vagy a párom visszarántott. Általában rosszabb edzések után következtek ezek a kis bizonytalanságok. Amikor nem sírásba torkollott az edzés, hanem egy kellemes fáradtságba, akkor nem gondoltam arra, hogy nem fog sikerülni. Az azonban soha nem fordult meg a fejemben, hogy meg se próbálom.
Hogy lehet ilyen gyorsan visszaszerezni a csúcsformát egy szülés után?
A visszatérést nekem is és az edzőmnek is tanulnunk kellett, mert még soha nem volt olyan versenyzője, aki szülésből tért vissza. Az első hosszabb futásom 10-15 km körül volt, nagyon rosszulesett az is. De tudtam, a maratonhoz az ilyen futások hosszát ki kell tolni 30 km-ig. A rövidebb távú gyorsaságom sokkal hamarabb visszajött. Izomzatilag is el kell viselni a hosszabb futásokat, ami nehéz. Nekem több mint tíz hónap maradt ki futásilag, mert kilenc hónap a terhesség, előtte viszont sérült voltam.
Hogyan viselted a terhességed, és hogy tetszik az anyaság?
Én szeretek anyukának lenni. Nehéz, de nagyon jó. Azt gondolom, jót is tett, hogy várandós és anyuka lettem, mert kicsit ki tudtam engedni. Sokat feküdtem a várandósságom alatt, bár nem is tudtam volna mást csinálni. Az első három hónapot végighánytam, rosszul éreztem magam állandóan, émelyegtem. Amikor ennek vége lett, akkor pedig elkezdett nőni a hasam. Ráadásul nekem hatalmas pocakom lett és rettenetesen vizesedtem. A végén már azt gondoltam, hogy soha nem fog kijönni Levi, hiszen túlhordtam. A várandósság vége felé már akkorára nőtt a pocakom, hogy a párom ruháiba sem fértem bele, annyira vizesedtem. A lábam borzasztó volt, így nem volt kedvem semmihez, maximum bicikliztem egy félórát nagyon lassan a görgőn. A végén, amikor a pocakomtól már a saját lábamat sem láttam, akkor előfordult, hogy elmentem sétálni egy félórát és totyogtam, gyorsgyalogoltam egy-egy kilométert, de semmi több.
A napi edzési rutinodba mennyire szólt bele Levi?
Nagyon! Régebben napi kétszer edzettem, volt egy délelőtti laza futás, délutáni kemény edzés. Mostanában már gondolkodom rajta, hogy visszahozom a napi két edzést, de azért logisztikailag és időben nem egyszerű. Elég nehéz megszervezni, hogy ki meg hogy vigyázzon Levire. Amikor még éjszakáztam vele, egész egyszerűen annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam volna regenerálódni napi két futás között.
Egyszer megpróbáltam, de nem igazán ment, ezért nem erőltettem. De most nem az van már, mint régen, hogy felkelek, aztán eldöntöm, hogy mikor indulok futni, hanem adott az a pici időszak, amikor kimehetek futni, nekem akkor kell kimennem, nincs kérdés. Később ugyanis nem biztos, hogy találok olyan embert, aki vigyáz rá. A pályaedzéseken sem érek rá hosszasan zuhanyozni, beszélgetni emberekkel, telefonálgatni, hanem sietnem kell haza. Persze van egy kis mozgásterem, nyugodtan végigcsinálhatom az edzésem, csak sokkal céltudatosabban, jobban beosztom az időm.
Hogy viseli Levi, amikor elmész futni, amikor valaki más vigyáz rá?
Jól viseli nagyon, egy nagyon barátságos baba, mindenkire mosolyog. Előfordult, hogy a szüleimnél aludt, amikor versenyekre mentünk a párommal, de semmi gond nem volt. Igazából kicsi kora óta erre szoktattuk, elég jól viseli. Persze örül nekem, amikor hazaérek, de nincs semmi hiszti, ha otthagyom valahol. Amikor pályaedzésen vagyok, akkor pedig az én nagymamámékkal van, a dédiékkel, de sok időt tölt az én szüleimmel, a párom szüleivel is, és nincs belőle gond.
Amikor hazaérsz egy-egy keményebb edzésből, akkor nem pihensz, hanem rögtön a babával kell foglalkoznod. Ezt hogy viseled?
A legelején előfordult, hogy kitörtem: nem bírom, fáradt vagyok, elegem van. Sírtam párszor, amikor úgy éreztem, állandóan kell valamit csinálnom, például mosogatni, kaját csinálni, pelenkát cserélni, altatni, és egy kicsit besokalltam. Most azonban már sokkal jobban bírom. Nem vagyok már annyira kimerült. Biztosan alkalmazkodott már a szervezetem is. De azért ha megtehetem, hogy vele alszom, akkor mindig kihasználom az alkalmat én is.
Olvass még a riói olimpiára kijutott magyar sportolókról!
- Babos Tímea kijutott a riói olimpiára
- “Számomra nem tűnt nagy dolognak odaadni a cipőmet” – Sárosi Laura is kijutott a riói olimpiára
- Bemutatjuk a riói olimpiára készülő magyar női vízilabdacsapatot
- “Néha összeszorított foggal megyek előre” – Papp Krisztina így készül a riói olimpiára