Nem hiszem, hogy a fotóm látványától nők saját testükhöz való viszonya másfél pillanat alatt megváltozna. Hazugság mellé sem adom a nevem, azt meg pláne nem szeretném, ha tizenéves fiúk az én fotómra masztiznának hétvégénként két epizód letöltése közben.
Megvizsgáltam, mennyire vagyok és mennyire szeretnék szép lenni. Uh, iszonyúan, baromira, rohadtul! De ha ennek az az ára, hogy le kell vetkőznöm, műkönnyet csöpögtetnek a szemembe, miközben olyanokat mondanak, hogy legyél szerelmes a kamerába, nézz dévajul, a fotózás után meg azt mondja a csajának a kolléga a telefonban, hogy kicsim, későben jövök, mert volt itt délelőtt egy lamantin, akivel több utómunkám lesz, mint amennyi a World War Z produkció alatt a sminkeseknek, akkor köszönöm, nem.
Önbizalmam is van, és nem abból táplálkozik, mennyire kemény a seggem.
Szóval, itt állok a tankinimben, a vastag bokámmal meg azzal a felkarral, amiből két cserkészcsapat süthetne szalonnát a táborozás utolsó napján (guántánámérá!) és nem tudok megfogalmazni egy épkézláb üzenetet nektek. Nektek, nőknek. Egyrészt mert senki nem akar se címlapra tenni, se velem eladni nektek valami fölösleges bizbaszt, vagy hatástalan szart, másrészt mert azt gondolom, hogy a napjainkra végletekig hiszterizált testképnek egyáltalán nincs akkora jelentősége, hogy üzengetni kelljen miatta.
Nem akarom, hogy fogadd el magad, és érezd magad jól a bőrödben. Tőlem akár lehetsz szarul is. Kövérnek lenni egyébként egyáltalán nem komfortos, a bőr kidörzsölődése nyáron az összeérő combok miatt kifejezetten utálatos dolog, de a lógó mellek alatti befülledés sem az az érzés, ami miatt bárkinek nevetve, felhőtlen könnyedséggel kéne viselnie a túlsúlyát. A nagy has megkeseríti a mindennapokat, lehajolni, szandált bekapcsolni, titokzoknit felhúzni, fazont borotválni elég nehézkes vele, ha még lóg is, kibuggyan a bugyiból, ami amúgy is olyan, mintha izzó satuba fogtak volna minket. De erről nem beszélünk, ahogy a soványak meg az égig érő nők kínjairól sem. Arról sem beszélünk, hogy 164 centis magasságra nem lehet nadrágot venni. Csak a hájról beszélünk, mintha a Föld nevű bolygót is a magyar nők hájának hömpölygése forgatná és nem a fizika törvényei meg az ilyenek.
Én nem üzenek nektek semmit, üzennek nektek eleget mások. Nekem is. Hogy én nem vagyok erős és magabiztos meg stabil. Mert aki az, annak nincs hája.
Az ugyanis meg tudja állni, hogy zabáljon, és ellenáll az édességeknek is. A lelke háborgását, a frusztráltságát és a magányát sem azzal próbálja enyhíteni, hogy sütit eszik éjfélkor. Hogy bármit eszik éjfélkor, amit a hűtőben talál. Ezért kezdek magyarázkodásba én is. Hogy én nem azért vagyok kövér, mert sokat eszem, mert mértéktelen vagyok és nem vagyok az életem minden pillanatában fegyelmezett, hanem mert leszoktam a cigiről, és higgyétek el, hosszú hónapokig írtam egy kockás füzetbe, mit eszem, mert úgy féltem az elhízástól.
Nem vagyok szervezett sem, azt is gondolom magamról. Ezért nem tudom úgy szervezni a napomat, hogy a meló, a gyerek meg az egyebek mellett eljussak legalább heti háromszor mozogni. Gyenge vagyok, inkább beülök a színházba heti háromszor. Még ott is ülök, és a seggem növesztem. Vagy olvasok. Vagy nem csinálok semmit. És aki nem csinál semmit, az tartalmatlan életet él. És az unalmában zabál.
Pedig minden csak szervezés kérdése.
Azt gondolom, hogy mások azt gondolják rólam, hogy elhagytam magam a szülés után, hogy igénytelen vagyok, és hogy ez belső igénytelenség is. Azt gondolom, hogy mások azt gondolják rólam, hogy boldogtalan a házasságom, a férjemmel évek óta nincs szex köztünk, és ezért állandóan eszem, mert az öröm hiányát valahogy csillapítani kell. Biztos meg is csalnak, és meg is érdemlem, hiszen képtelen vagyok újra és újra elcsábítani a férfit, meg sem próbáltam.
Azt gondolom, hogy azt gondolják rólam, hogy nem vagyok sikeres sem a szakmámban, sem a magánéletben, mert ha az lennék, akkor nem hájas lennék, hanem ragyogó, és kilátszana az a két csontom, ami között a bikinihídnak kellene feszülnie, ehelyett megpróbáltam magam beleszuszakolni egy alakformáló fürdőruhába, de csak feltolta az összes hájat az állam alá és úgy néztem ki, mint egy női Jabba. Úgy is éreztem magam. Most is úgy érzem magam.
Azt gondolom, hogy azt gondolják rólam, hogy buta vagyok és nemtörődöm. Nem törődöm a testemmel, figyelmen kívül hagyom a hipertónia kialakulásának lehetőségét, a belső szervek elzsírosodását és a túlsúly szövődményeit. Üzenik ezt nekem egy olyan országban, ahol azzal nincsenek tisztában az emberek, hogy vírus vagy bacilus esetén használ-e az antibiotikum, és az emberek zöme nem tudja, hogy az emésztés már a szájban elkezdődik. De a ketogén étrend, az megy.
Tegnap jó volt, tegnap nem gondoltam ilyeneket, tegnap a strandon voltunk. Imádom a Balatont. Azt szeretem legjobban, mikor a nádas mellett ringat a víz. Hason fekszem a matracon, a kezem kétoldalt belelóg a vízbe, a fejem oldalra fordítom, és nézem a vizet. A vitorlásokat. Hallom a fürdőzők zsivaját, hallom, ahogy a gyerekek sikoltoznak.
Harminc évvel ezelőtt ugyanígy ringatóztam a Balatonban. Már nem emlékszem, hogyan nézett ki a testem 12 évesen. Hogy nőtt-e már a cicim, hogy hirtelen megnyúltam-e azon a nyáron. A nádasra, a víz zöldjére meg a kék égre emlékszem.
Hogy tíz évvel ezelőtt milyen volt a bikinim, és elégedett voltam-e a testemmel, szintén nem rémlik. Az, hogy milyen érzés volt akkor Füreden bőrig ázni és szaladni haza mezítláb, és milyen langyos volt az eső, ahogy a hajamból a nyakamba csurgott, azt most is fel tudom idézni. Ahogy azt is, milyen érzés volt, mikor a férjem először átölelt, mikor a kislányom először megmozdult a hasamban. Ezek fontos dolgok, fontos események, és a testemnek nagy szerep jutott.
De hogy mikor mekkora volt a seggem, azt pont nem tudom felidézni. Talán mert nem fontos. Nem meghatározó. Mert az nem én magam vagyok.
Olvass még testkép témában az NLCafén:
- Az anyuka a fotóival harcol a negatív testkép ellen, a gyerekek önbizalmáért
- Már 40 millióan látták ezt a testképvideót
- Testkép: meztelenül pózolnak a filmplakátokon plus size és vékony nők
- Így vágott vissza a kéretlen kritikákra a plus-size kismama
