“Megmutatom neked a kövér testemet, így talán látsz olyan testet is az újságban, ami a tiédhez hasonló. Levetkőztem Substantia Jones fotósnak az Adipositivity Projecthez. Minden ruhámtól megváltam a nadrágomtól az alsóneműmig, csak én, anyaszült meztelenül, Substantia és a kamerája volt a szobámban (és a lányom, Kelly, aki biztosított róla, hogy nagyon menő vagyok).
Radikális dolog ez tőlem, hogy sztriptízelek egy vadidegen előtt, megmutatva minden remegő hájat és seprűvénát, ami a testemen található.
Lehet, hogy most azt kérdezed: “Minek vetkőzött le egyáltalán?” Jogos a kérdés. A válaszomban szembesíteni szeretnélek egy nehezen feldolgozható ténnyel: 98 százalékban azok a testek, amelyeket a médiában láthatunk, csak az emberiség 2 százalékának elérhetőek. Amikor azt mondom, hogy nem lehetsz olyan, mint az a nő a Cosmo címlapján, akkor szó szerint értem, hogy képtelen vagy olyanná válni. Még akkor sem leszel olyan, ha 0-s méretre éhezteted magad és profi sminkesek, fodrászok és stylistok dolgoznak meg. Soha nem nézhetsz ki úgy, mint mondjuk Beyoncé. Sőt valószínűleg még Beyoncé sem néz ki úgy, mint Beyoncé.
“Egy vékonyabb test nem tudna semmivel sem többet adni nekem, mint amim már most is van” – Fotó: Substantia Jones
A többség nyilván azt fogja mondani, hogy ez a pimasz meztelenség tőlem csak az exhibicionizmus és narcizmus megjelenése, a testeket – főleg az olyat, mint az enyém – eltakarva, privát módon, lefedve kell mutogatni. Épp ez ellen a felfogás ellen lépek fel a meztelen testemmel. Láttatni kell. Lecsupaszítom a narancsbőrös fenekemet, hogy lásd, a test csak húsból, csontokból és zsírból áll. Megmutatom a testem, hogy láss olyan testet, ami kicsit talán hasonlít a tiédhez. Itt vagyok meztelenül azokért a nőkért, akik azt gondolják magukról, hogy “túl kövérek”, és azokért a vékony nőkért, akik szintén azt hiszik magukról, hogy “túl kövérek”. Saját magamért is teszem, mert a testünkkel való kibékülés nem a cél, hanem az út maga. Itt vagyok, francba a filterekkel, Photoshoppal, teljes valómban.
Mert legyünk őszinték: a testem kövér. Nem volt mindig kövér, sőt elég vékony volt valaha.
De azok az idők elmúltak, most már ez a valóság. Rengeteg mindent élt át velem ez a test 41 év alatt: 5 gyerekszülés, számtalan értelmetlen diéta, szorongás, stressz, túl sok bor, kevés alvás. Mégis minden nap felkel és lélegzik, sétál, meg úgy általában létezik a maga gyakorlatias módján. Köszi, test, hogy jól működsz, annak ellenére, ahogy bántam veled.
Egész felnőttkoromban éheztettem magam, addig futottam, amíg le nem sérültem, felszedtem és leadtam tizenkilókat. És végül kikötöttem a plus size szekcióban, a boltok hátsó soraiban. Az anyagcserém tönkrement, alig él, a testem 20 kilóval több, mint amennyi volt valaha. Kövér. Nem olyan kövér, hogy “van rajtam felesleg”, hanem kövéren kövér. Nincs mit szépíteni ezen. Néha nehéz ebben a testben élni. De ez van, ezzel kelek fel, ezzel fekszem le, viszem magammal nyaralni és felveszek rá bikinit. Sétálok vele az utcán, ahol utána fordulnak, nem elismerően, hanem elszörnyedve. Kap sok kritikát másoktól élőben, e-mailben, kommentekben, amit mind elfogadok. Mindezek ellenére igyekszem minél kevesebbet gondolkodni a testemen, és inkább arra koncentrálok, mi mindenre képes ez a test, mi mindent megtesz értem minden nap.
Kattints a képre Substantia Jones többi fotójáért!
Amikor viszont így, meztelenül ülsz egy kanapén egy kamerával szemben, akkor nem tudsz nem gondolni a testedre. Már régen követem Substantia munkáit, nézegettem más kövér emberekről lőtt képeit, amikor még nem igazán találtam a helyem a saját kövér testemben. Segítettek abban, hogy ne bántsam, hanem csak létezzek benne. Néztem a tokákat, striákat, hurkákat, és próbáltam bennük magamat látni. Mert mind imádni valók voltak úgy, ahogy vannak.
Amikor Substantia átküldte a fotóimat, egy üzenetet írt melléjük: “Figyelmeztetlek: BORZASZTÓAN cuki vagy rajtuk.”
Gondoltam, biztos ezt mondja mindenkinek, hiszen ez a projekt lényege, hogy szépnek érezzék magukat a kövér emberek. Nem néztem meg rögtön a képeket, mert biztos voltam benne, hogy tuti hazudik. Az a fajta vagyok, aki túl korán megy terhesen ultrahangra, vagy aki nem bírja ki és rányitja a sütőt a sülő kenyérre, de most nem nyitottam meg a képeket egészen másnap reggelig. A telefonom néztem meg, gondoltam, hátha a kis képernyő majd kicsinyíti a testemet is, majd biztos lesoványít.
Nem volt a képeken csoda – mások számára biztos nem. Nekem viszont olyan volt, mintha a kamera varázsolt volna velem. Persze tudtam magamról, hogy kövér vagyok, a testem minden egyes szegletét ismertem, csak arra nem voltam felkészülve, hogy a képeken szépnek látom majd a testemet. Soha nem néztem még magamra objektíven, ezt tette meg helyettem a fényképezőgép. Szinte egész életemben csak arra figyeltem, hogyan csomagoljam be úgy az elfogadhatatlan testemet, hogy akár még az Instagramra is kitehető legyen. A saját szépségemet, értékeimet nem láttam egészen idáig. A képeim szembesítettek azzal, hogy több vagyok, mint a testem kövérsége.”
Olvass többet a kövérségről:
- Ilyen kövér nőnek lenni – fotók
- “A férjem nemcsak beérte egy kövér feleséggel, hanem kifejezetten engem akar”
- 20 éven át cikizték, mert kövér, most szépségkirálynő lett
