Életmód

Így lehetsz túl a szakításon

A szakítás traumájával megküzdeni nem könnyű, de azért nem is lehetetlen.

A szakítás az egyik legrosszabb, ami történhet az emberrel, akár váratlanul érte a dolog, akár érezte, hogy hamarosan vége a kapcsolatnak. A megküzdési módok sok hasonlóságot mutatnak az egyes embereknél, de míg ezek közül egyesek – mint a piálás vagy a vödörnyi jégkrém elfogyasztása egy ültő helyünkben – legfeljebb pillanatnyi enyhülést adhatnak, mások a tudomány szerint is képesek könnyebbé tenni a feldolgozást.

Hallgass szomorú dalokat. Egy 2014-es vizsgálat szerint a szomorú dalok hallgatása pozitív érzéseket kelt az emberben, például békességet és nyugalmat.

Nézz szembe a szakítással. Erős lehet a késztetés, hogy az exünket az agyunk egy sötét sarkába száműzzük, és igyekezzünk nem is gondolni rá, de ez nem a jó taktika. Vizsgálatok szerint ugyanis a reflektálás, a szembenézés felgyorsítja a gyógyulási folyamatot, és kevésbé érezzük magunkat magányosnak.

Legyél együtt sokat a legközelebbi barátaiddal. Ez csökkenti a stresszt, ami pedig elég magas a szervezetben egy szakítást követően.

Igyekezz meglátni a szakítás pozitív hozadékait, de engedd meg magadnak a gyászolást. Vedd sorba, milyen előnyei lehetnek a szakításnak (például több időd jut a barátaidra). De amikor sírni támad kedved, itasd nyugodtan az egereket, ne nyomd el az érzéseidet.

Keress valaki mást – de ne azonnal. Egy 2014-es vizsgálat szerint, akik viszonylag hamar új párt találtak, könnyebben feldolgozták a szakítást, de csak akkor, ha legalább hét hónap eltelt az előző komoly kapcsolat óta. Nem érdemes azonnal fejest ugrani egy “vigaszkapcsolatba”, és valljuk be, nem is túl tisztességes a gyanútlan új partnerrel szemben.

Így lehetsz túl a szakításon

Forrás: huffingtonpost.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése