nlc.hu
Életmód
Saját fiába szeretett bele a 36 éves anya

Saját fiába szeretett bele a 36 éves anya

Anya és fia azt mondják, "őrülten szerelmesek egymásba", és ezen még az sem változtathat, ha börtönbüntetésre ítélik őket miatta.

A kilencgyerekes Monica Mares alig 16 éves volt, mikor megszülte Caleb nevű fiát, akit röviddel a szülés után örökbe adott. A most 19 éves fiúval már felnőttként, egy évvel ezelőtt találkozott, és azt mondják, azonnal rájöttek, hogy halálosan szerelmesek egymásba.

Saját fiába szeretett bele a 36 éves anya

Az asszony és fia bármit képesek kockáztatni a börtönbüntetésért, így annak ellenére, hogy az incesztusért nagy valószínűséggel elítélik őket, mégis vállalják szerelmüket. Monica azt nyilatkozta, ha kell, vállalja a börtönt, utána pedig olyan államba költöznek, ahol nem büntetik a vérfertőző viszonyt. Sőt az anya még azt is kijelentette, hogy többi gyerekének láthatása sem tartja vissza attól, hogy 19 éves gyerekével legyen párkapcsolatban.

Anya és fia tárgyalását szeptemberre tűzték ki, de ők nem félnek: egyetértenek abban, hogy semmi nem éri meg, hogy feladják az egymás iránt érzett szerelmüket.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top