Életmód

Tényleg segít a tanulásban a szexi oktató

Egy kutatás bebizonyította, hogy jobban tanulunk, ha vonzó az oktató.

Richard Westfall és kollégái az amerikai University of Nevadáról több mint száz hallgató bevonásával készítették a kutatást. A résztvevőket két csoportra osztották. Meg kellett hallgatniuk felvételről egy húszperces fizikaleckét. közben megmutatták nekik az állítólagos oktató fotóját, aki állítólag felmondta a leckét. Az egyik csoport egy vonzó, a másik egy kevésbé vonzó tanárról kapott fotót. 

Ezután ki kellett tölteniük egy kvízt a lecke tartalmáról. Azok a diákok, akik azt hitték, hogy jól kinéző oktatóval dolgoztak, jobb pontszámokat értek el. A különbség nem nagy, de statisztikailag már értékelhető.

Fontos az is, hogy az állítólagosan jobban kinéző oktatót magasabbra értékelték mindenben, amiről kérdezték őket, azt is mondták, könnyebb rá figyelni. Az eredményeken ráadásul az sem változtatott, hogy azonos nemű volt-e az oktató, így ennek a hatásnak nem a szexuálitáshoz, hanem a motivációhoz, figyelemhez, elvárásokhoz lehet inkább köze.
 
Forrás: tandfonline.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top