Életmód

Ilyen a testem 20 év diétázás után

A jelenkori, szépségesnek kikiáltott sovány nőideálokkal – akiket a média tökéletes és követendő példaként állít elénk – én abszolút nem tudok azonosulni… Szeretem a szépséget, ápoltságot, igényességet, de vallom, hogy ezt nemcsak egy 50 kilós nő tudja hozni.

Még mielőtt végletesnek tűnnék, leszögezném, hogy a felsoroltak egyáltalán nem súly, de még nem is korfüggők. Egy 50 kilós törékeny szépség semmivel sem több és jobb, mint egy 80 vagy 100 kilós nő. Vagy fordítva. Ízlés témájában elfogadom az ide-vagy odapártolást, ízlések és pofonok, ugyebár… Van aki a sovány nőket szereti, van aki pedig kifejezetten a teltebb idomokat.

A történetem attól ambivalens, hogy azonosulási képtelenség ide vagy oda, én inkább az örökösen fogyózók és mérlegelők táborát erősítem, semmint az állandóan, előszeretettel és bűntudat nélkül sütit fogyasztókét. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyetértek, és támogatom a végletesen sanyargató életmódot. Mindezzel együtt, engem is elkapott a gépszíj… Nem tisztem ítélkezni mások felett, és ez távol is álljon tőlem, hiszen mindenkinek megvan a maga sorsa, története (keresztje…) de ez a téma mégis annyira aktuális, mindenkor és minden időben, hogy döntöttem: mégis leírom azt, ami jelenleg jobban foglalkoztat bármely aktuálpolitikai kérdésnél… gondolataimat a súlyom körül.

Ilyen a testem 20 év diétázás után

Kevesen vannak, akikkel sosem jött szembe a súlyos démon: a túlsúly…na, ők a szerencsések. Én pedig őszintén és vállaltan irigylem őket.

A magam részéről a fogyókúrás téma állatorvosi lova volnék. Amióta az eszemet tudom – de gimi óta mindenképpen – folyton fogyókúráztam. A folyton nyilvánvalóan nem az év 365 napját jelenti, de majdnem. Tettem ezt kb. 2 hónappal ezelőttig.

Nem mintha 150 kg lettem volna valaha is, de valahogy sosem láttam elég csinosnak a tükörképem. Ezt a defektusomat exFérj1 csak még jobban erősítette, így nem mondanám, hogy vidám 20-as éveim voltak…

A történet részleteit a  Patentblogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top