Nyílt levél a nagybátyámhoz, aki folyton kritizálja a súlyomat

K.G. | 2016. November 22.
Amikor a hozzánk legközelebb állók kritizálnak, az fájhat annyira, mintha felpofoznának minden alkalommal, amikor találkozunk. Brittany életében a nagybátyja tölti be az apaszerepet, ezért a legfájdalmasabb tőle hallania a lánynak, hogy elégedetlen súlyával. Nyílt levélben írta le, mit érez, amikor a megjegyzéseket hallgatja.

Kedves bácsikám!

Fáj, hogy meg kell írnom ezt a levelet, mert tudom, hogy mennyire szeretsz. Amikor először mondtad, hogy jó írónak tartasz, végtelen örömmel töltött el a tudat, hogy büszke vagy rám. A véleményed mindig sokat számított nekem, szeretlek, és tisztellek mindazért, amit teszel értem. De van valami, amit szeretnék, ha megértenél.

 

A szavak mély sebeket hagynak maguk után, és a te szavaid sokkal mélyebb sérüléseket okoznak bennem, mint másoké. Értem, hogy a legjobbat szeretnéd nekem, hogy erős legyek fizikailag és mentálisan is, hogy bírjam az élet nehézségeit, és legyőzzek minden akadályt. De elég nagy tévedésben élsz.

Már majdnem 10 éve küzdök túlsúllyal, és ebben az időszakban minden alkalommal, amikor találkozunk, meghallgatom, ahogy kritizálod a súlyomat.

“Tudod, hogy mennyi kalóriát eszel meg épp?”

“Sokkal jobban néznél ki, ha leadnál pár kilót.”

“Látni szeretném, hogy teszel magadért. Hogyan akarsz lefogyni?

Ha azt gondolod, hogy ezzel segítesz, nagyot tévedsz, mert igazából csak annyit érsz el vele, hogy utáljam magam, ami nem túl jó motiváló erő. Csak boldogtalansághoz vezet. Te vagy az egyetlen apafigura az életemben, és remélem, hogy a kedvemért meg tudod változtatni a súlyommal kapcsolatban a hozzáállásodat, azt, ahogy beszélsz rólam. Tudnom kell, hogy szeretsz engem a mérlegtől függetlenül.

Le szeretnék fogyni, tudom, hogy az egészségem és az önbizalmam nagy része múlik rajta, de ebben azzal tudsz segíteni, ha szeretsz, tisztelsz és támogatsz, nem pedig lehúzol a megjegyzéseiddel. Mindig azt mondod, hogy szeretnéd, ha változtatnék, de neked is változtatnod kell. Senki sem tökéletes, te sem, én sem. És ez rendben van. De mindketten dolgozhatunk rajta, hogy jobbá váljunk. Én hajlandó vagyok rá. Együtt meg tudjuk csinálni.

Exit mobile version