Olyan első randik, amilyenekről te csak álmodsz

Bibók Bea | 2016. November 30.
"Számtalan randevún vagyok túl, unalmasabbnál unalmasabb találkozókon. Sörözők, kávézók, éttermek, séták és a »mivel foglalkozol, mit szeretsz csinálni?« típusú kérdések is az agyamra mentek már. Egy idő után nem volt kedvem ismerkedni, és ekkor robbant be az életembe Zoli, aki egészen másfajta randevúra hívott." Bibók Bea szexuálpszichológus írta le a történeteket.

Brigitta, 32 éves, közgazdász

Ádámmal nagyon izgalmasan ismerkedtünk meg. Egy szürke, novemberi napon, amikor még élni sincs kedve az embernek, egy papírt találtam a szélvédőmön, amire az volt ráírva, hogy »ez nem fair«. Nem értettem az üzenetet, gondoltam, egy bolond járt az autóm körül. Következő nap ismét egy cetli várt rám munka után a szélvédőn, amire megint egy homályos mondat volt felírva: »annyira csodálatos, hogy ez már fájó«. Ezt sem értettem, sőt dühített, hogy ki szórakozik velem. De élesen emlékszem arra az érzésre, hogy másnap már várakozással telve mentem az autómhoz. Újabb papír, amin az állt, hogy menjek 100 métert előre, és ott fogok látni bal kéz felől egy fát, majd az első ágon találok egy nejlonzacskót, azt keressem majd meg. Zavarban voltam, nem tudtam, figyel-e valaki?

Persze hogy nem bírtam ki, elmentem érte. A zacskóban egy feladvány volt, amit meg kellett oldanom, de ez egyáltalán nem volt egyszerű, ehhez neki kellett veselkednem. Egész este fejtettem a fejtörőt, nem hagyott nyugodni. Zakatolt bennem a kérdés, hogy ki lehet az az ember, aki üzenget nekem? Ki játszik velem? Mit akar tőlem? Végtelenül izgatta a fantáziámat ez az egész, hiszen sok energia kellett ahhoz, hogy a feladatokat kitalálja és meg is írja. A körülöttem lévő embereket figyeltem, mégis ki lehet az, aki ilyen módon játékra hívott? Másnapra megfejtettem a feladványt, és egy másik helyszín volt a megoldás, ahol várt ismét egy levél. Ebben azt kérték tőlem, hogy ugyanarra a helyre tegyek egy válaszborítékot a lábméretemmel.

Mondanom sem kell, hogy ez már szexuálisan is izgalmas volt. Nem tudtam, ki ő, azt sem, hogy mit akar, csak a játék tartott fogva. Este nem tudtam aludni, járt a fantáziám, és iszonyatosan kívántam ezt a felajzott lelki állapotot. Már a szexuális fantáziám is beindult.

Úgy éreztem magam, mint egy thrillerben. Elvittem egy parki sétányra a levelet, a megadott helyre, egy kő alá rejtettem a lábméretemet. Másnap az autómon ismét egy levél várt, hogy a feladványban rejlő helyre fáradjak el. Egész este fejtettem megint, de sajnos másnapra nem sikerült megoldanom. Számok, betűk, földrajzi kérdések, majd napok múlva a végső eredmény egy koordináta lett. Beütöttem a GPS-be, és egy közeli kisváros cipőboltját találtam ott. Azt éreztem, őrült vagyok, és valami fogva tart. Izgatott az egész, és közben féltem is. Semmit nem tudtam, ki játssza velem ezt a játékot és mi célból?

Szimpatikus vagy, mi a lábméreted? – árulkodó jelek az első randin, amire érdemes odafigyelni.
 


A cipőboltba betérve egy levélre számítottam, ám ezzel ellentétben egy sötétbordó cipőt kaptam az eladó hölgytől, ami pont az én méretem volt, és már ki volt fizetve. Nem értettem a helyzetet, miközben zavartan kitámolyogtam a boltból. Képtelen voltam vezetni, így betértem egy kis cukrászdába, hogy végiggondoljam a történteket. Csak otthon vettem észre, hogy az egyik cipőben van egy színházjegy. Egy darab jegy, és mellette egy levélke: »Kérlek, ezt vedd föl!«

Elérkezett a színházi előadás napja. Felöltöztem csinosan, és valóban a bordó cipőt viseltem. Minden pillanatban azt figyeltem, mikor ki kerül mellém a tömegben, nem tudtam, ott van-e ő. A nézőtéren az egyik oldalamon ült egy férfi egy nővel, a másik oldalamon senki. Akkor érkezett egy férfi a mellettem lévő székre, amikor éppen már leoltották a fényeket. Izgultam, és alig tudtam a darabra figyelni. A mellette ülőre figyeltem leginkább, az illatára és a lélegzetvételére, de nem történt semmi. Nem tudtam, hogy vajon egyáltalán itt van-e az a férfi, aki játszik velem? Szünet következett, és mikorra visszatértem az előcsarnokból, egy levél várt a székemen, hogy nagyon csinos vagyok a bordó cipőben.

Lesokkolt a levél, miközben iszonyatosan vert a szívem, persze kíváncsi is lettem. A második felvonás közben egyszer csak hátulról valaki a fülembe suttogott, hogy ne izguljak, mert itt van mögöttem. A darab végeztével pillantottam meg Ádámot. Elállt a lélegzetem, mert Ádám nem volt teljesen ismeretlen számomra.

Egy szakmai rendezvényen találkoztunk már, de nem adta jelét, hogy megtetszettem neki. Nem voltunk kapcsolatban az óta. Amikor megláttam őt, meglepődtem és megkönnyebbültem, nevettünk és összeölelkeztünk. Azóta is hálás vagyok azért, hogy ennyi energiát fektetett abba, hogy találkozzunk, és azért is, mert így nagyon izgalmasra sikeredett a kapcsolatunk indulása.”

 

Balázs, 30 éves állatorvos 

“Henit egy internetes felületen ismertem meg, aztán megbeszéltünk egy első személyes randit. Hirtelen a randi előtt kis idővel egy ellő tehénhez hívtak ki a városból a faluba. Szégyelltem lemondani a randit, így gumicsizmában és egy nem épp fess overallban felvettem a megbeszélt helyen Henit, akit akkor láttam először, és aki tűsarkúban érkezett a randevúra. Előzőleg bedobtam a kocsiba számára egy koszos farmert meg pólót, és elvittem magammal. Kértem, öltözzön be, és csinálja, amit mondok! Nagyon vagány lány volt, de nem gondoltam volna, hogy hiszti nélkül sikerül majd rávennem.

Szó nélkül, keményen viselte, hogy a büdös istállóban, az első randin épp egy kis bocit hozunk együtt a világra! Boldog voltam, hogy segített, és utána azt éreztem, ilyen nő kell nekem!

Jólesett, hogy bízott bennem, és úgy éreztem, ez az élmény egy életre összekovácsolt minket. Utána rendbe tettük magunkat, és elmentünk vacsorázni. Sajnos azóta különváltak az útjaink – amit én nagyon sajnálok –, és keresem azt a lányt, aki nem egy kényes macska, hanem legalább ilyen bevállalós, mint ő volt.”

 

Kitti, 33 éves menedzser 

“A legviccesebb első randim az egyik nagy szerelmemhez köthető. Soha nem felejtem el. Azt mondta, hogy este hatra legyek kész. Nem mondja meg, hova visz, legyen meglepetés.

Persze én kinyaltam magam, mint Szaros Pista Krisztus neve napján, volt szoknya, magassarkú, óriás fülbevaló és frissen göndörített tincsek. Tűzpiros rúzs és lenge kiskabát. Hat óra előtt két perccel megcsörgetett, hogy a ház előtt vár, mehetek.

Én igazi femme fatale módjára kivágtattam, megfelelő mozdulatokkal kiegészítve az öltözékemet. Majd amikor megláttam, hogy egy Suzuki GSXR 750-nel jött értem, majdnem elcsúsztam a kapuban. Ő is nagyot nézett, aztán elkezdtünk röhögni. Visszatolattam a lakásba, előástam egy farmert, bokacsizmát, bőrdzsekit, és felpattantam mögé a motorra, és életem egyik legvagányabb első randijában volt részem – olyanban, amihez nem kell a tökéletes outfit és a belőtt haj.”

 

Tamás, 32 éves fodrász

“A kedvesemmel interneten ismerkedtünk meg, és az első randink meglehetősen izgalmasra sikerült. Laurát meghívta a barátnője egy maszkabálba, így megbeszéltük, hogy én is elmegyek. Külön érkeztünk. Igen ám, de a jelmezünket nem árultuk el egymásnak. Képzeld el, amikor belépsz egy buliba, és azzal szembesülsz, hogy hatvan jelmezes ember táncol full jelmezben, álarccal, és valahol az ígéretes nő is közte van. Na, ott találd meg az ismeretlen nőt, akivel online beszélgetsz!

Reménytelenséget éreztem. Próbáltam emlékezni, mit is tudok róla. Rövid barna haj, magasság. Volt ott macskanő, szellem, mozdonyvezető és vibrátorárus lány, hastáncos lány, kéményseprő lány, doktornő szexi fehér harisnyában… De nem tudtam, melyik ő.

A helyzet érdekes volt és megoldhatatlannak tűnt. Ültem, járkáltam és figyeltem, na meg pezsgőztem. Egyszer csak egy lány kezére tévedt a pillantásom… és bevillant, hogy Laura írt nekem egy gyerekkori esetről, amikor a bal kezét leforrázta, és maradt egy pici nyom a bőrén. Emlékeztem, hogy azt írta, szívecske formájú. És egyszer csak Pa-Dö-Dö-nek öltözött páros egyik tagjának kezén megláttam a pici szív alakú égési nyomot, amiről egyből Laura jutott eszembe! Felkértem egy érzéki táncra, ami nevetésbe fulladt, mert a kitömött hasától még lassúzni sem tudtunk! Egész este álarcban voltunk, majd a buli végeztével együtt mentünk haza. Jókedvű és izgalmas randevú volt, amiben nem volt görcs és szorongás, csakis jókedv és nevetés. Azóta már együtt élünk, és gyakran emlegetjük a megismerkedésünk történetét.

 

A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.

 

Exit mobile version