Életmód

Harkány 3 természeti csodája

Az ország legdélebbi csücskébe, Harkányba legtöbbször gyógyulni járnak a turisták, hiszen a messze földön híres gyógyvíz számos bajra és betegségre kínál gyógyírt. E kivételes természeti érték mellett azonban érdemes még legalább két különlegességet is megnéznünk Harkány környékén: a gyönyörű Ormánságot és a növényi ritkaságokban gazdag Szársomlyót.

 

A harkányi gyógyvíz

Aki turistaként Harkányba utazik, jó eséllyel a messze földön híres, gyógyító erejű termálvizet szeretné kipróbálni, hiszen ez a vidék egyik talán legfontosabb természeti kincse. A víz gyógyító hatását már évszázadok óta ismerik a helyiek, mint ahogy a forrás keletkezésének legendáját is: amely szerint egyszer az Ördög szemet vetett Harkára, a vidék legszebb leányára, ám megszerezni csak úgy tudta volna, ha teljesíti Harka anyjának, a boszorkánynak a feltételét: a “kérőnek” kakaskukorékolásig fel kell szántania a szomszédos hegyet. A boszorkány hathatós közreműködésével azonban az Ördög elbukta a próbatételt, őt magát pedig a csúfos kudarc után elnyelte a föld. Azon a ponton, ahol az Ördög az alvilágba menekült, azóta is kénszagú gyógyító forrás tör fel a mélyről. Ez a víz már egy-két hetes kúrával is gyógyítja az ízületi és nőgyógyászati panaszokat, valamint a pikkelysömört is, és ez utóbbi téren talán csak a Holt-tenger vize veszi fel vele a versenyt.

 

Harkány 3 természeti csodája

 

Szársomlyó virágai

Harkánytól pár kilométerre Keletre fekszik a Villányi-hegység legmagasabb tömbje, a vidék arculatát uraló Szársomlyó, amelynek régi neve régi magyar nyelven kopaszt jelentett, de a helyi emberek a sziklás felszíne miatt csak “ördög szántotta hegy”-ként ismerik. A csúcson az 1200-as években épült vár romjai láthatók, de a természeti különlegességek iránt rajongók számára még ennél is izgalmasabb lehet a környék növényvilága: a szubmediterrán területen ugyanis botanikai ritkaságok élnek.

 

Harkány 3 természeti csodája

A hegyen 75 védett növényfajt találtak, közülük 4 faj kizárólag itt fordul elő hazánkban: a hegy tetején és keleti részén a magyar méreggyilokkal találkozhatunk, az északi oldalon pedig a szúrós és a lónyelvű csodabogyó és az illatos hunyor kerülhet a szemünk elé, a sziklagyepeken pedig a hegy legféltettebb kincse, a fokozottan védett magyar kikerics él. Ezt a növényt hazánkban sehol máshol nem láthatjuk.

A bájos Ormánság

Hazánk egyik legkedvesebb történelmi kis tája az Ormánság, amelynek keleti határai Ipacsfalvánál húzódnak, nyugati irányban pedig a Barcs közelében található Potonynál végződnek. Széltében-hosszában negyven kilométeres sincs ez az apró kis régió, de amilyen kicsi, annyira bájosak dimbes-dombos tájai, és benne minden, amit az itteni békés, dolgos emberek építettek. Harkánytól akár kerékpárral is elindulhatunk, hogy felfedezzük, de ahhoz, hogy a térség központjaként számon tartott Sellyére érjünk, inkább tanácsos autóba ülni, hiszen ez a település a fürdővárostól már 33 kilométerre található. Mindenképpen érdemes vállalni ezt az utat, mert itt látható a vidék egykori földesurának, Draskovich grófnak a kastélya és körülötte a híres park, amely egyben a Dél-Dunántúl legjelentősebb arborétuma is.

 

Harkány 3 természeti csodája

A számtalan növénykülönlegesség mellett – ha szerencsénk van – ritka állatokat is megfigyelhetünk: fekete gólyát, kopasz fejű réti sast, fekete kányát, sólymot, nádfarkast és jégmadarat, és végül mind között a legkülönlegesebbet, a sellyei szarvast, amely fajtát maga Draskovich gróf tenyészett ki, és az országban, sőt a világon is egyedül ezen a tájon honos. A természeti értékek mellett feltétlenül meg kell néznünk a híres ormánsági református templomok gyönyörű kazettás mennyezeteit és a különleges talpas házakat is, amiket a helyiek a közeli Dráva gyakori árvizei miatt úgy építettek meg, hogy ha a szükség esetén, áradáskor görgőkre szerelve el tudták gurítani magasabban fekvő, biztonságos helyre.

Még több wellness és fürdő az NLCafén: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top